PUBG

A PUBG közössége megőrült a havas Erangel láttán


Újabb remek ötlettel vették le a közösséget a lábáról.

Egyeseknek nem igazán tetszik a Vikendi, azaz az új havas pálya, mivel többen panaszkodtak arra, hogy “kiégeti” a szemet a tündöklő fehér hó látványa.

Egyrészt érthető, hogy nem a legkellemesebb a szemnek, de mit is lehet tenni ez ellen? Aki valaha az életében látott már hófödte csúcsokat, az tudja, hogy ez a természetben is ugyan ilyen, emiatt a PUBG Corp.-ot nem igazán lehet okolni, maximum a természetet.

Szerencsére azért a legtöbbeknek tetszik az új pálya, ezt legutóbb egy hazai PUBG csoportban is megerősítette a hazai szavazók java része. Persze mindenkinek soha nem fog tetszeni, de azért a fentebbi szavazáson is látszik, hogy elég jó az elégedettségi arány.

Aztán megjelent a havas Erangel

A havas Erangel koncepció / Forrás: AlltheNewsisGoodNews

A PUBG legnagyobb szivárogtatója, illetve adatbányásza egy újabb ötlettel állt elő. Neki köszönhetjük azt is, hogy a Vikendit megnézhettük már megjelenés előtt, hogy tudtunk a dupla sightokról. Most egy remek koncepcióval állt elő, megalkotta a havas Erangelt és a havas Bootcampet is, amivel teljesen megváltozik a játék hangulata. Talán épp ezért tetszett ennyire a közösségnek mindkét koncepció, amelyről hamarosan remélhetőleg videó is készül, persze erre még várnunk kell.

A havas Gyakorló pálya koncepció / Forrás: AlltheNewsisGoodNews

Azt láthattuk már, hogy a PUBG Corp. az utóbbi időben nagyon figyel a közösségre, sőt ezt az adatbányászt is jól ismerik, ám az Epic-kel ellentétben pozitívan fogadták a lelkesedését (egyelőre). Simán el tudjuk képzelni, hogy a fejlesztőknek átpasszolják ezt a koncepciót is, hiszen ha egy lelkes adatbányász modder képes megcsinálni a havas tájat a korábbi pályákra, akkor azért remélhetőleg a PUBG Corp. fejlesztőcsapata is meg tudja tenni ugyan ezt, amilyen sokan vannak, jóval rövidebb idő alatt. Ha nem is idén, jövőre azért várhatunk valami hasonlót, az biztos, hogy a közösséget sikerült elkápráztatni, mi a PUBG Corp. helyében biztosan felvennénk a srácot.

A lényeg, hogy legyen hó!

Ezt olvastad már?

Megérkezett az egyik legjobb újítás – Új funkcióval bővül a lobby

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva