Hearthstone

A Blizzard válaszolt: jöhet a régóta várt Druid nerf?


Dean Ayala vezető dizájner aktívkodott egy kicsit a közösségi médiában.

Mindig örömteli, ha a fejlesztők álláspontját is meghallgathatjuk egy-egy kérdésben, nemrég pedig hasonlóra került sor, a Hearthstone egyik vezető dizájnere, Dean “Iksar” Ayala ugyanis több kommentet is megeresztett nemrég a Redditen. Csapjunk is bele, jöjjenek a válaszok az érzékeny kérdésekre!

“Az Odd Paladin a Baku the Mooneatert leszámítva egyetlen 2018-as lapot sem használ.”

Iksar szerint fontos, hogy ha egy koncepció nagyon erős, akkor ne kapjon új lapokat, hogy a többi pakli felzárkózhasson. Éppen ezért itt nem arról van szó, hogy a pakliban lévő lapok annyira erősek lennének, hogy nem lehet érdemben lecserélni őket, hanem direkt nem adnak ki erős Odd Paladin kártyákat.

“Ha ez utóbbi tényleg így van, akkor a Dreampetal Florist és a Flobbidinous Floop hogy jelenhettek meg? Még azelőtt lettek véglegesítve, hogy a Malygos és a Togwaggle Druid top koncepciók lettek?”

Az elgondolás az volt mögöttük, hogy kicsit erősíthetik a Malygos és a Togwaggle Druidot, de nem annyira, hogy erősebben legyenek, mint a meglévő Druid paklik (Token, Taunt). A dizájner szerint ezen két lap nélkül kevesebb fajta Druid lenne a metában.

“Gondolkodtak azon, hogy nerfeljenek egyes Baku hősképességeket? (Főleg a Paladinét és a Warriorét.)”

Mindkettő felmerült. Ha az Odd Warrior például hosszú távon 5-10 százalékos használati aránnyal bírna, akkor biztosan komolyan elgondolkodnának rajta. Ami pedig az Odd Paladint illeti: jelenleg ugyan ez a legerősebb pakli a játékban, de ha az egyes meták legerősebbjeit nézi, akkor Ayala szerint annyira nem problémás a deck. Vannak egyértelmű ellenstratégiák, illetve meglehetősen sok minion vs. minion csatát tartogatnak a meccsek. Ugyanakkor már 8 hónapja ott van a csúcson, ami elég hosszú idő ilyen magas használati arány mellett – egyelőre még elemzik a legfrissebb adatokat és meglátják.

“Hogy úszhatta meg eddig a Druid, ami a játék kezdete óta folyamatosan Tier 1-2?”

Ayala szerint az ideális eset az, ha mindegyik class-nak folyamatosan van legalább egy Tier 1-2 paklija, úgyhogy ez önmagában még nem probléma. A Druid esetében inkább arról van szó, hogy a Wild Growth, a Nourish, a Swipe, a Naturalize, a Branching Patchs, az Ultimate Infestation, a Spreading Plague, a Spellstone és a Malfurion egy nagyon erős magot alkotnak, ami már régóta rendelkezésre áll. Ugyanakkor elmondása szerint

valószínűleg lesz valamilyen hosszú távú megoldás arra, hogy ne érződjenek ugyanolyannak a Druid paklik.

Egyértelműen ez utóbbi komment a legizgalmasabb mind közül, hiszen elég erősen sejtet egy Wild Growth vagy Nourish nerfet – esetleg Hall of Fame-be kerülést.

“Örülök, hogy nem nerfeltétek az Odd Paladint, mert szükség van erős aggro paklikra, hogy valami kordában tartsa a greedy deckeket.”

A megállapítással Iksar is egyetért, kiemelve, hogy egy változtatásnál mindig figyelembe kell venni, hogy mik lehetnek a negatív következmények. Az például egy igen ijesztő jövőkép szerinte, hogy az Odd Paladin nerfelésével a Kingsbane Rogue lenne a legtöbbet játszott deck, hiszen olyan stratégiát képvisel, ami nem lenne túl szórakoztató, ha ez lenne a leggyakoribb pakli a metában.

Érdekes és tanulságos válaszokat kaptunk tehát a vezető dizájnertől, melyek egyben magyarázatot adnak sok fontos kérdésre is, rávilágítva arra, hogy a döntések sokszor egyáltalán nem olyan egyszerűek, mint amilyennek a játékosok gondolják őket.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva