Hearthstone

A mostani nerfek tökéletesen megmutatták, mi a baj a kompenzációs rendszerrel


Lecraftoltad drága lapokat? Így jártál!

Meglepően korán megérkeztek az első nerfek a Rastakhan’s Rumble megjelenése után, a Blizzard ugyanis váratlanul öt gyengítést is bejelentett a hét elején: a Wild Growth, a Nourish, a Leeching Poison, a Saronite Chain Gang és a Level Up! is megváltozott a legutóbbi frissítéssel.

A nerfek olyan szempontból örömteliek, hogy jó néhány régóta várt változtatást eszközölt a Blizzard, amire mindenképpen szükség volt, hiszen az új kiegészítő nem hozta meg a várt hatást – már ami az új paklik beszivárgását illeti a metába. Az elégedettség azonban nem teljes, közel sem – sőt, akadnak olyanok is, akik erősen bosszankodtak.

Jó néhányan vannak ugyanis azok, akik óriásit buktak a nerfeken.

A kompenzációs rendszer fő problémája

A Blizzard olyan szempontból korrekten jár el az egyes balansz változtatások során, hogy ha gyengítenek egy lapon, akkor két héten keresztül teljes áron lehet betörni az érintett kártyát. Igen ám, de mi van akkor, ha a nerfelt lap filléres tétel, a kapcsolódó kártyák viszont jóval drágábbak? Ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy valaki több ezernyi dustot öl bele egy pakliba, hogy aztán pár nap múlva mehessen az egész a kukába.

Nézzük például a Kingsbane Rogue-ot. A Leeching Poison gyengítése nyilvánvalóan nagyon érzékenyen érintette a paklit, így amíg a nerfek előtt a harmadik legnépszerűbb deck volt a játékban, addig most már nagyon kevesen játsszák csak. A Rastakhan megjelenése után úgy tűnt, hogy jó befektetés lehet a pakli, hiszen tényleg erős számokat hozott, így bizonyára sokan voltak úgy, hogy szépen lecraftolták a legendás fegyvert és a többi kapcsolódó lapot – hogy aztán a nerfek után szépen hoppon maradjanak. Ha csak a Kingsbane-t és a Valeera, the Hollow-t nézzük, az máris 3200 dust, amit soha nem fognak visszakapni a játékosok, hiszen nem ezeket gyengítették, hanem a Leeching Poisont. És bár a Hero lap máshova még jó lehet, a Kingsbane-be ölt varázspor szépen ment a levesbe…

Hasonló mondható el a Shudderwock Shaman esetében is, amit a Blizzard a Saronite Chain Gang módosításával rázott gatyába – pontosabban irtott ki a metából. Maga a változtatás egyébként teljesen korrekt, a játékosok többsége pontosan ugyanígy járt volna el. Az érdemi kompenzáció azonban itt is elmaradt azok számára, akik lecraftolták a decket, hiszen a Shudderwock vagy a Grumble nem igazán lesz jó máshova – vagyis ezek is olyan Legendary-k, amik közvetett módon váltak többé-kevésbé használhatatlanná.

Joggal vannak tehát felháborodva azok, akik az elmúlt egy-két hétben craftolták le ezeket a paklikat, hiszen hiába jár kompenzáció a gyengített lapok után, magába a deckbe ölt dust túlnyomó részét nem kapják vissza. Érdemes lenne tehát elgondolkodnia a Blizzardnak valamilyen alternatív megoldáson, hiszen a mostani nerfcsomagon minden eddiginél jobban látszik, hogy a kompenzáció mértéke köszönőviszonyban sincs azzal, amit a játékosok valójában buktak az egyes deckek gyengítésével.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva