PUBG

Hibásak a füstök a játékban? – Pár dolog, amit nem árt tudnod!


A füst legtöbbször megmenti az életünket, ám nem minden alkalommal!

A PUBG-ban elég sok problémát szoktak okozni a füstök, ami nem véletlen és ezúttal nem a különféle bugokról beszélünk, hanem magáról a füst működéséről. A PUBG-ban a füstök kliens oldalúak, ez azt jelenti, hogy az eldobásuk után mindenkinek a saját gépe számolja ki a szükséges információkat. Épp ezért van az, hogy míg valakinél úgy tűnik, hogy teljesen a füstben vagyunk, addig a másik játékosnál egyáltalán nem ott látszik a füst.

A fentebbi videóban szereplő játékost épp emiatt vádoltak csalással, hiszen jól láthatjuk, hogy míg a srácnál füst szélén állt a streamer, addig a streamer nézete azt mutatta, hogy még bőven a füstben healel a játékos. Elég sok ezzel kapcsolatos félreértés van a játékosok körében, de azt egyöntetűen kijelenthetjük, hogy:

A füstben mozgolódni soha sem egy életbiztosítás!

Arról nem is beszélve, hogy a jó öreg desync is közbeszólhat és közbe is szól jó pár alkalommal, szóval a szerverektől, illetve a játékosok internetkapcsolatától is függ bizonyos szinten a megjelenített füst..

Miért van ez így?

Teljesen jogos a kérdés, hiszen ezt a problémát is meg lehetne oldani azzal, hogy szerver oldalon számolná a füstöket a játék, így mindenkinek pont ugyan ott jelenne meg a füst, ahová az le lett dobva. Csak ezzel még inkább terhelve lennének a szerverek, szóval a 60, illetve a 120 tickes szervereknek hamar búcsút mondhatnánk, emiatt pedig a desync még inkább zavaró lenne.

Ezt olvastad már?

3 trükk, amelyek megkönnyítik az életünket a PUBG-ben

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva