PUBG

“Ez a játék ártalmasabb, mint a drogok” – Be akarják tiltatni a PUBG-t Indiában


Nem, nem a fiatalok, hanem a játék a hibás ezúttal is.

Míg a gépen a Fortnite, addig a telefonokon a PUBG tarol. Az utóbbi időben viszont súlyos problémát okozott a PUBG Mobile az indiai diákszövetség szerint, ők ugyanis ezzel magyarázzák a diákok rossz teljesítményét az oktatásban. A szövetség élén álló Raqif Makhdoomi odáig is elment, hogy a játékot még a drogoknál is ártalmasabbnak nevezte, ami nyilvánvalóan teljesen abszurd.

“Ez a játék sokkal addiktívabb, mint a drogok, a fiatalokat a nap 24 órájában látjuk telefonnal a kezükben. Csak játszanak és semmi mással nem törődnek. Kértük a kormánytól is, hogy azonnal tiltsa be a játékot hazánkban.”

Az elnök a PUBG Mobile népszerűségével magyarázza a 10. illetve a 12. osztályosok gyenge teljesítményét. Állítása szerint a PUBG függőség az oka annak, hogy a diákok nem töltenek elég időt a tananyaggal. Nemrég a libanoni katonáknak is megtiltották a játékot, ám a diákszövetség globális megoldásra törekszik. A játékot fejlesztő Tencent nem kommentálta az esetet.

Hihetetlen népszerű a telefonokon is!

Egyébként nem először próbálkoznak a játék betiltásával, az iskolákban súlyos problémákat okozott a Fortnite/PUBG-láz a játékok megjelenésekor. Azóta eltelt jó pár hónap, de a játékot nem sikerült betiltatniuk az iskoláknak.

Abban természetesen egyetértünk, hogy a játék nem a tanórákra való, de azzal már nem, hogy egy ilyen önös érdek miatt akarjon valaki betiltatni egy olyan szórakoztató terméket, amivel emberek milliói töltik a szabad idejüket kikapcsolódásként.

Forrás: Gadgets 360

Ezt olvastad már?

Itt az ideje leváltani a battle royale-t?! – Shroud már temeti a műfajt

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva