League of Legends

Reszkess Solo Queue! – Koreában Elise Supporttal aprított a Griffin


Ez azok a profi offmeta választások, amelyek meg szokták határozni a mezei játékosok következő néhány hetét...

Kétségtelen, talán a világ legérdekesebb csapata jelenleg a Griffin az LCK-ből. Már a tavalyi évben is bizonyították, hogy velük számolni kell, miután kvalifikálták magukat a koreai első osztályba, gyakorlatilag letarolták a többi csapatot, s tényleg csak hajszálon múlt az újonc csapat győzelme a nyári idényben. Tavasszal megnyerték a második ligát, nyáron pedig másodikként zártak az első osztályban, majd a rájátszásban a Gen.G meglepte a világot és így csak a dobogó harmadik fokára fértek fel. Így sajnos nem mutathatták meg, hogy mire képesek a nemzetközi porondon.

A Griffin 2018-as éve – lol.gamepedia

Viszont nagyon úgy fest, hogy mindezt idén be szeretnék pótolni, elvégre már a 2018-as KeSPA kupát is egy meggyőző, 3-0-ás döntőben mutatott teljesítménnyel nyerték meg a Gen.G ellen. A KeSPA kupa pedig minden évben a hivatalos tavaszi szezon előtt, a téli időszakban kerül megrendezésre, s nem egyszer jelezte már előre hitelesen a csapatok teljesítményét ez a “felkészülési” verseny. A Griffin pedig olyan lazán vette az akadályt, hogy jelenleg az a kérdés, hogy mely csapatok fogják tudni megközelíteni a csapat teljesítményét és esetlegesen megszorongatni őket.

Nos, a Kingzone biztosan nem tartozik ezen csapatok csoportjába, az LCK első játékhetén ugyanis a Griffin szabályosan ledarálta az egyébként igencsak jó nevekkel felálló Kingzone DragonX-et. A két játék, amit játszottak összesen nem tett ki egy órát, az első találkozót klinikailag pontos játékkal, 25 perc alatt zárta le a Griffin, míg a másodikat 6 perccel lassabban fejezték be a bajnokesélyesek.

Tarzan uralta a két mérkőzést – Két MVP díjat is kapott – LCK

Tarzan dzsungeles játéka rémisztő volt, a Griffin junglere mindkét találkozón MVP címet kapott, mindkétszer Xin Zhaot játszott, s szintén mindkét alkalommal 7 killig jutott a hőssel. Ehhez természetesen tökéletesen át kellett látnia a játékot és a lehető legjobban kellett reagálnia az ellenfél akcióira.

Mégsem Tarzan teljesítményéről lesz híres ez a találkozó, a második játékban ugyanis a Griffin meghúzta a váratlant és a támogató pozícióba Elise-t választottak, ráadásul Guardian rúnával! További meglepetés, hogy ugyan egy távolsági karakterről beszélünk, Lehends mégis Relic Shielddel játszotta a hősét, majd mindezek után egy gyors Redemption rush-sal gyakorlatilag ellehetetlenítette a Kingzone sebzését, így a Griffin sebző forrásai minden esetben erősebbnek bizonyultak. Arról nem is beszélve, hogy az E képességével folyamatosan átverte a DragonX agresszív akcióit, Flash-eket és egyéb Summoner Spelleket elvéve tőlük.

A második játék hivatalos jegyzőkönyve – Elise Support – Leagueoflegends.com

A Griffin legnagyobb ereje az agresszív játékukban rejlik. A csapatharcokat olyan sebészi pontossággal kezelik, hogy már-már azt hinné az ember, hogy az öt játékos egy hatalmas, közös aggyal gondolkodik. Sokan a fórumokon biorobotoknak tartják őket. Ami a mai teljesítményük alapján akár még igaznak is bizonyulhat…

A győztes csapat toposa, Sword, a találkozó után adott egyik interjújában elmondta, leginkább tavasszal az SKT-től félnek, ugyanis úgy látják, hogy hatalmas potenciál rejlik a csapat jelenlegi összeállításában, csak még idő kell ahhoz, hogy összeszokjon a frissen verbuvált ötös. Mindezek mellett kiemelte az Afreeca toposát, Kiint is, aki véleménye szerint még sok csapatnak fog borsot törni az orra alá.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva