Counter Strike

Vélemény: Még mindig itt tart a magyar CS:GO scene? Szánalmas…


Bezzeg régebben, ha valaki lebukott csalással, az nem úszta meg "szárazon".

Ezúttal egy véleménycikkel jelentkezem, a hangvétel nem lesz feltétlenül higgadt, illetve család barát. Az utóbbi időben elég felemás érzések kavarognak bennem a hazai CS:GO-val kapcsolatban. Nem, nem feltétlenül flash visszatérésére gondolok, bár az is megérne egy misét. Egyrészt nagyon örülök, hogy van végre egy fizetett hazai csapat, ez talán némileg változtathat a korábbi forgatásos trenden, persze lévén magyar csapatról van szó, így soha nem lehet tudni.

Ami a biztosítékot kivágta, az az 500 eurót nyerő ex-Hyperion, akik manapság HOP e-sport néven nyomulnak. A felvételeket látva véleményem szerint nem lehet eldönteni, hogy torzsi fixen csalt volna. De gondoljunk kicsit vissza a múltba, hiszen arról a fiatal srácról beszélünk, aki már több fiókkal bukott le csalással korábban, nem is mehetett az ICL-re, azóta viszont aktívan próbálkozik egy másik ex-csaló, Hussar mellett.

Tudjátok, hogy mi a durva? Hogy van, aki rajong értük, csak azért, mert magyarok!

Nincsenek megfelelő szavak erre a szomorúságra, szánalomra, amit emiatt érzek. Részben pedig mi is hibásak vagyunk, mert a tier4-es ligák győzelmei miatt a cikkeink után ismerhették meg rengetegen a Hyperion nevét. Több hónapnyi készülés eredményeképp elhoztak 100 eurót fejenként, gratulálok!

Mat1 és hussar együtt

Ezért tartunk még itt

Nem, nem azzal van a probléma, hogy nem tehetségesek, hanem azzal, hogy a megbánás legapróbb szikráját sem láthattuk részükről. Azt látjuk, hogy folyamatosan próbálkoznak, de nem is igazán értik, hogy mi azzal a probléma, hogy csaltak, hiszen “régen volt”, “fiatal voltam még”, “a csajom miatt pörögtem csak haver” és hasonló minőségi kifogásokkal jönnek elő, ami a szememben nagyjából annyit ér, mint amikor a gyilkosok a tárgyaláson az alkoholos befolyásoltságukra hivatkozva próbálnak enyhébb ítéletet kialkudni.

“A mai világban pedig mi van? “Csaltak, ez csak egy játék, haladjunk..”

Csak hogy ez nem a rohadt GTA San Andreas, ahol beírod az UZUMYMW-t. Az esport egy épp ugyan olyan sport, mint mondjuk a foci, csak épp még most állunk a kapujában, ezek a srácok pedig legyintenek mindenre és nyomulnak tovább, építve ezzel hazánk “hírnevét”. Emellett sikerült 3 “remek” játékost találniuk, akik szarnak az egész múltjukra és képesek így játszani (nektek srácok külön gratulálok!)

Ti, igen ti tehettek róla!

Név szerint er9k, SzarvasMarha, kory jelenleg azok, akik lehetővé tették a két ex-csalónak, hogy ismét egy kis hírnévhez jussanak. Amíg lesznek ilyen elvekkel rendelkező játékosok, akik egyáltalán szóba állnak velük (és látjuk vannak bőven) addig túl sok reményt nem látok őszintén. Dokiúr cikkei pedig számtalan alkalommal nyitották ki a zsebemben a bicskát, azért amikor egy ilyen csapatot csalnak le, nem igazán fogok sajnálkozni, viccnek is gyenge!

Breaking: RIP Team Rákosi, megjött a jól megérdemelt VAC ban

Megannyi lebuktatott hazai csaló után biztosan gondolhatjátok, hogy mennyire gyűlölöm a csalókat, röviden: nagyon. Én személy szerint soha nem adnék második esélyt nekik, de a profi mezőnyben jó páran hasonlóképp gondolkodnak, elég ha KQLY-ra gondolunk, azért valahogy nem tolongtak érte a profi csapatok. Véletlen lenne? Ugyan…

Te Sn0w, semminek nem tudsz örülni!

Kaptam már meg, hogy végre egy magyar csapat, miért nem tudok örülni a sikerüknek? Ezt fentebb vázoltam de elárulom, hogy minek tudnék örülni: Ha végre lenne egy olyan csalóktól/ex-csalóktól mentes magyar csapat, akik nem csak a tier 89-es online kupákon vagy az ICL-en keménykednének, hanem mondjuk a nemzetközi mezőnyben is elérnének sikereket. Persze az lenne a pikantériája a dolognak, ha egy fiatal magyar csapat lenne ez, akikre mondjuk talán másoknak fel lehetne nézni, ilyenből ugyanis nem túl jutott ki nekünk az évek során.

Erre emlékeztek még?

A legismertebb magyar csalók krónikája

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva