Hearthstone

Milyen lenne Illidan Hero lapként? Egy játékos most megalkotta


Rajongói ötlet a népszerű Warcraft-karakter alapján.

A Hearthstone első adag Hero lapja, a Frozen Throne kiegészítőben megjelent Death Knight kártyák hamarosan elhagyják ugyan a Standard játékmódot, a Blizzard azonban azóta már elkezdte az utánpótlást. A tavalyi évben három új hőskártya is megjelent, minden kiegészítőben egy (Hagatha, Dr. Boom, Zul’jin), és több mint valószínű, hogy a fejlesztők idén is folytatják majd a megkezdett sormintát.

A Hero lapok jó lehetőséget biztosítanak arra is, hogy visszatérjenek olyan karakterekhez, akiket korábban már feldolgoztak más formában (Dr. Boom). Ezen felbuzdulva az egyik játékos elkészítette Illidan Stormrage Hero változatát, aki ugyan “normál” kártyaként szerepel a Hearthstone-ban, ennek ereje azonban egyáltalán nem méltó a Warcraft legendás demon hunteréhez.

Illidan rajongói verziójának ereje az általa termelt Demon Hunter kártyákban rejlik. Az alábbi képeken láthatjátok magát a Warlock hőst, illetve a hozzá tartozó hat lapot.

A Battlecry képesség egészen különleges, hiszen ilyen eddig még nem volt a játékban: az ellenfélnek egy körön keresztül nyílt lapokkal kell játszania. Nagyon érdekes mechanika, amit szívesen látnánk többet, hiszen az így szerzett infóból rengeteg előnyt lehet szerezni.

Maguk a Demon Hunter lapok nagyon erősek, ám az áruk is elég borsos, hiszen a hősképességgel együtt 8 manába kerülnek, vagyis lényegében az egész körünk erre az egy lapra megy rá. Ugyanakkor lefednek szinte minden funkciót:

  • Behold the Flames – Feltölti a térfeledet 2/1-es tokenekkel.
  • Felhound Manastalker – 6/6-os test + 6 manás drágítás az ellenfél spelljeire egy körig.
  • Soul Cleave – 6-os direkt sebzés Lifesteallel.
  • Fel Eruption – 6 sebzés minden lénybe, ami nem démon vagy elementál.
  • Warglaives of Azzinoth – 6/3-as fegyver, amire támadás közben duplán sebződsz.
  • Disrupt – Mindkét játékos eldob 3 lapot, majd húz 3-at.

A Deathstalker Rexxart ért rengeteg kritika után joggal merül fel a kérdés: jó irány lenne egy újabb Hero lap, amiben végtelen value potenciál van? Önmagában nézve ez persze igaz a Dr. Boomra is az “újgenerációs” hősök közül, ott azonban a 2 manás hősképességek sokkal szerényebb játékerőt képviselnek – nem véletlenül.

A hangulat és az alapötlet mindenesetre abszolút dicséretet érdemel, mert bár mutatkozik némi hasonlóság a The Lich King-féle mechanikával, azért összességében kellően egyedire sikeredtek a képességek. Kíváncsian várjuk, hogy a Blizzard valóban a Warlocknak adja-e majd a következő Hero lapot, vagy valamelyik másik class örülhet majd.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva