Counter Strike

ELO rendszer és minden eddiginél több Bo3 a Katowice Majoron


Az ESL megváltozott formatot jelentett be 2019 első Major tornájára. Csak Bo3-al lehet majd továbbjutni és kiesni.

A játékosok és a közönség is rengeteget támadta a Major Bo1-es rendszerét, mely szinte mindenki szerint igazságtalan. Egy-egy jól elkapott 3 napos sorozattal és 3 Bo1-es meccsel továbbjutni az év legnagyobb versenyén egyszerűen nem igazságos. De az sem, hogy ugyanennyivel ki is lehet esni már az elején.

Jó hír, hogy a Valve és az ESL is belátta a rendszer hibáit, ezért 2019 első Major tornájára új formatot vezetnek be.

A random Bo1-ek eltörlése végre megkezdődött, a Katowice Major alatt már alig lesz belőlük pár darab. A legutóbbi Majoron, a FACEIT London alatt csak a svájci rendszerű csoportkör ötödik fordulója volt Bo3. Vagyis az utolsó körben, a 2:2-es mérlegű csapatoknál vetették be, előtte végig Bo1-ek pörögtek.

Mostantól azonban minden továbbjutási meccs (a 2:0-ás és 2:1-es csapatok meccsei is) és minden kieséses meccs (a 0:2-es és 1:2-es csapatok meccsei is) Bo3-as találkozók lesznek.

  • Mikor bevezették a svájci rendszert, egy csoportkör még 33 Bo1-ből állt.
  • A FACEIT Majoron ez átalakult 30 Bo1-re és 3 Bo3-ra.
  • A Katowice Major során viszont már csak 20 Bo1, mellette pedig 13 Bo3 lesz képernyőn.

Sárgával jelöltük a formatban hozott változásokat, fehérrel pedig ami változatlan maradt.

A Top24 csoportkörben és a Top16 csoportkörben is ez lesz a forgatókönyv, a Legend szakaszban pedig a már megszokott Bo3-as egyenes kiesés. Bo1-es meccsek kizárólag csak az első, második és harmadik csoportkörben lesznek. Amikor még mindenki 0:0-án áll, utána az 1:0-ás és 0:1-es meccseken, valamint az 1:1-es csapatok találkozóin.

További változás, hogy a FACEIT alatt alkalmazott Buchholz rendszer helyett ELO rendszerrel párosítják majd össze az azonos mérlegű együtteseket, ami további mélységet és komolyságot ad majd a meccseknek.

Bátran állíthatjuk, hogy az utóbbi évek egyik legjobb Major versenyére van kilátás!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva