Counter Strike

Megvan az új FaZe első LAN győzelme, GuardiaN lett az MVP


A szlovák AWP-s embertelen teljesítménnyel húzta be szinte egyedül a döntő mapot.

Az ELEAGUE meghívásos versenyén nem kezdett túl jól a FaZe. Az első meccset rögtön 0:2-re bukták a több sebből is vérző Cloud9 ellen. Innen tehát adott volt a feladat, alsó ágról minden csapatot meg kell verniük egyszer a győzelemhez.

A compLexity volt a legkönnyebb falat, velük sima 2:0-ra végzett az AdreN érkezésével új lendületet kapó FaZe. Az alsó ági döntőben a BIG következett, ahol kiélezett Bo3-at láthatta a szurkolók. Az első két map egyaránt 16:14-es végeredményt hozott, egyet a FaZe, egyet a BIG húzott be. A döntő mapra aztán felszívta magát NiKo és csapata, bejutottak a Cloud9 elleni döntőbe.

Ők kezdték a tornát, és ők is fejezték be, szép keretes szerkezet az ELEAGUE-től.

1:1 után döntő mapra került sor, ahol az eddig átlagosan teljesítő GuardiaN hirtelen főszereplővé lépett elő. 34:9-es stattal zárta a mapot, 2.11-es ratinggel. Természetesen a győzelem is meglett, GuardiaN pedig az MVP címet is kiérdemelte.

Például ezzel az 1v4 ACE fordítással:

A FaZe tehát jól kezdi 2019-et, rögtön második LAN versenyükön már győzelmet ünnepelhetnek. Az új ötödik szépen kezd beilleszkedni, mindenki lassan hozzászokik az új CT pozikhoz, és NiKo irányítása is mesteri eddig.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva