Fortnite

Ideje változtatni a Battle Bus mozgásán? – Íme egy ötlet, ami nagyot dobna a játékmeneten


Másfél éve ugyan úgy mozog a busz, ideje lenne kicsit megdobni a játékélményt egy Battle Bus változtatással.

A Battle Bus a Fortnite egyik kiemelkedő ikonja, ha valaki meglátja, egyértelműen tudja, hogy melyik játékról van szó. A Fortnite-ban, rendhagyó módon egy kékre festett iskolabusz szállítja a játékosokat a levegőben, ezt pedig egy hatalmas hőlégballonnal a tetejére erősítve tudja megtenni. Néhány hónappal ezelőtt a “buszvezető” is a játék részévé vált, a játékosok ugyanis meg tudják köszönni az ő munkáját is, csakúgy, ahogyan a valóságban a repülőgép pilótákkal is szokták az utasok.

A Battle Bus minden körben egyetlen vonalon mozog, tény, az irány minden menetben más és más. Így megy ez a játék megjelenése óta, ezért egyre többen próbálják megreformálni a Battle Bus működését.

Többen gondolják úgy, hogy ha útközben irányt is változtatna a busz, az sokkal érdekesebb játszmákhoz vezetne. Legutoljára egy Issabot8 névre hallgató Reddit felhasználó fejtette ki álláspontját arról, hogy ha a busz menet közben 40 fokos kanyart tenne, az sokkal jobb ugrási lehetőségeket jelentene a játékosoknak. Olyan helyeket is aránylag gyorsan be lehetne ugrani, amiket jelenleg csak hosszú percek siklásával tudunk megtenni, így biztosan sokkal szétszórtabb lenne a játékosállomány a szigeten.

Reddit

Ötletnek nem rossz, ám mi kezdetnek inkább csak a lehetőségét adnánk meg mindennek. Tényleg kiváló lenne, ha a busz nem mindig csak egyenesen haladna, bőven lehetnének alternatív útvonalai, amik mindig a gyakoroló szigeten derülnének ki. Így gyakorlatilag mindenkit sikerülne kiszolgálni a közösségből, s a játék kiszámíthatatlansága sem sérülne.

Ezt láttad már?

Ice King vs. Fire King? Megtalálták a Snowfall skin megoldását, Polar Peaken minden jel erre utal

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva