Fortnite

“A fiatalok már türelmetlenek a focihoz, a Fortnite lenyom minket” – elkezdtek aggódni a labdarúgó klubok


A Liverpool elnöke, Peter Moore szerint a fiatal generáció tagjait már szinte lehetetlen 90 percre lekötni.

Peter Moore dolgozott korábban a Microsoft elnökségében, és az EA gaming divíziójának elnöke is volt. 2017-ben aztán igent mondott a Liverpool labdarúgó csapatának, azóta ügyvezető igazgató a cégnél. A SportsPro magazin hosszas interjúban faggatta a Liverpool vezetőjét a mai fiatalság, a gaming és a labdarúgás viszonyairól.

A válaszok azonban nem festenek túl jók képet a focira nézve.

“A foci, mint iparág kezd lemaradni, igyekeznünk kellene hasznosítani a technológia adta lehetőségeket a fiatalok bevonzására. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy egész generáció kiessen a focirajongók táborából.”

A Liverpool elnöke szerint ugyanis ez a helyzet jelenleg.

“Bátrabban kellene építeni a technológiai újdonságokra. Manapság 60 és 90 másodpercbe kell csomagolni a tartalmat, hogy kivívjuk az érdeklődést. A nap továbbra is csak 24 órából áll, ezt az időt a fiatalok ma már inkább töltik Fortnite-tal, mint focimeccs nézéssel.”

Moore úgy véli, ha a labdarúgás nem kap észbe és nem változtat valamin, hamar alárendelt helyzetben találhatja magát a gaminggel szemben.

“Ha megnézzük a fiatalok TV nézési szokásait, vagy hogy mennyit járnak meccsre, már most nehéz helyzetben vagyunk. 90 perc egy fiatal életében rengeteg, amennyi időre mi a kanapéra szeretnénk ültetni.”

A Fortnite-ról azonban úgy véli, ennek tökéletes ellentettje. Ingyenes és minden platformon bevethető, bármikor játszható és rövid. Vagyis a szabadság minden skáláját kimaxolja.

“A játékok népszerűsége igenis komoly hatással lehet a foci, mint iparág hosszabb távú jövőjére.”

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva