Counter Strike

Lemaradtak a Majorról, de bekerültek a Top10-be, a HellRaisers viszont kiszorult a Top20-ból is


A CS:GO világranglista igazán érdekes képet fest a Major előtt.

Mielőtt rátérnénk magára a világranglista állására, kezdjük néhány érdekességgel:

  • Ha a világranglista helyezések alapján szeretnénk megtippelni az első csoportkör továbbjutóit, akkor az NRG, fnatic, Cloud9, ENCE, Renegades, NiP, Vitality és Spirit nyolcast mutatná a papírforma.
  • A világranglista Top10-ből csak 5 csapat várja Legendaként a Majort, az NRG, fnatic és Cloud9 triónak még bizonyítania kell az első csoportkörben.
  • Ketten viszont ki se jutottak még a Top24-be sem, a mousesports és a North a Minorok után kiesett a sorozatból.
  • Az öt darab Top10-es csapat mellett a BIG (12.), a HellRaisers (21.) és a compLexity (39.) várakozik még a Legendák között.
  • A világranglista alapján a ViCi (35.), a Vega Squadron (53.) és a TyLoo (67.) a leginkább reménytelen.

És akkor most lássuk a tényleges táblázatot és a helyezéseket:

A Top10-ben nem volt nagy mozgolódás, egyedül a North meglepő előzése kavart be kicsit. Lemaradtak a Majorról, majd egy 4 fős LAN-on elért jó eredménnyel előre ugrottak a hetedik helyig… Hát oké, legyen így! A finn fiatalokat, az ENCE-t ezzel kitúrták a Top10-ből, más változás nem történt.

Itt már aktívabbak voltak a csapatok a Major előtti utolsó seregszemle alkalmával. Az ENCE visszacsúszott a 11. helyre, és beküzdötte magát az AVANGAR is a Top20-ba, így a HellRaisers kipottyant a legjobb 20 mezőnyéből. A többiek csak egymás között cserélgettek, érdemi átalakulás majd az első Major csoportkör után várható.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva