Counter Strike

Pasha visszatér a Major rájátszás alatt, de nem úgy, ahogy a lengyel közönség szerette volna


A katowicei Major rájátszásba egyetlen lengyel játékos sem jutott be, pasha azonban mégis színpadra lép.

Hazai közönség előtt Majort nyerni a legnagyobb élmény, minden CS:GO játékos számára. Tudna erről mesélni a Lengyelországban győzedelmeskedő Virtus.pro, a Svédországban Majort nyerő fnatic, vagy az USA-ban diadalmaskodó Cloud9 is. A mostani Katowice Majoron azonban a lengyel közösség hazai játékos nélkül maradt, így ez a bravúr itt már biztosan nem jön össze senkinek.

Egyetlen lengyel játékos sem jutott el a rájátszásig, a szervezők azonban nem akarták ennyiben hagyni a dolgot. Gyorsan beszervezték pashát egy kisebb feladatra, hogy a hazai szurkolóknak is kedveskedjenek egy kicsit.

Pasha tehát visszatér a Major színpadra, de igazából mégsem. A szurkolók biztosan jobban örültek volna, ha játszik is.

Emellett persze simán elképzelhető, hogy a show meccs alatt is jut majd szerep pashának. A Major döntő előtt ugyanis egy kis CS:GO Battle Royale is lesz a színpadon, ahol szintén felbukkanhat pashaBiceps. A szokásos felvezető showmatch ezúttal tehát az új játékmódot népszerűsíti majd, reméljük minél változatosabb mezőnnyel, és minél élvezetesebb módon.

A szándék mindenesetre értékelendő a szervezőktől, hogy a hazai közösségnek is szerettek volna valami exkluzív meglepetést. Reméljük pasha trófea hordozói szerepe megteszi a kívánt hatást, és a meccseket előtt jó hangulatba hozza majd a lengyel szurkolókat.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva