Tech

Kihajtja a processzorod a videókártyád? – Most végre kiderítheted!


Hamar választ kaphatunk a "kihajcsa-e" kérdésre egy kalkulátor segítségével.

A gépépítők körében elég gyakran fordul elő a “kihajtja-e?” szakkifejezés, amely arra irányul, hogy az adott hardverek megfelelően passzolnak-e egymáshoz. Persze érdemes néha egy kis tartalékot hagyni a későbbi fejleszthetőség kedvéért, de azért nem árt tudni, hogy melyik alkatrészt kell majd legközelebb cserélnünk. A különböző független tesztek segítségével lehet némi sejtésünk arról, hogy a processzorunk mellé érdemes-e erősebb videókártyát rakni, vagy épp fordítva, viszont a Bottlenecker kalkulátor segítségével megtudhatjuk azt, hogy az adott alkatrészeink mennyire vannak kihajtva.

Mindenek előtt leszögeznénk, hogy ez egy általános értéket fog adni. Vannak ugyanis processzor és videókártya igényes alkalmazások, játékok. Ez azt jelenti, hogy míg például egy CS:GO esetén rengeteget számít a processzor 4 szálas teljesítménye, addig egy Far Cry New Dawn esetén inkább a videókártya lesz a szűk keresztmetszet.

A kalkulátor

Ezen az oldalon tudjuk kiválasztani a saját gépünk összetevőit. Azokra is gondoltak, akik tuningolnak, ebben az esetben a processzor/videókártya túlhúzását is beállíthatjuk a rendszer pedig ennek megfelelően állítja össze a grafikont.

Az én gépem esetén ami egy i5 8400 processzort és egy GTX 1060 6 GB kártyát jelent 16 GB DDR4 memória mellett, 1,54 %-os volt a bottleneck , tehát nagyjából elhanyagolható. Viszont ha egy 2. generációs i5 2500 mellé tennénk egy RTX 2080 Ti-t, akkor már bizony lesznek gondok, ezt pedig a rendszer is azonnal jelzi.

Nyilvánvalóan a legdurvább RTX mellé már nem épp a legjobb ötlet egy i5 2500-at tenni, ezt egyből kiírja a kalkulátor is és különféle megoldásokat javasol ennek orvoslása érdekében.

Nyilván a legcélszerűbb ilyenkor, ha veszünk egy erősebb processzort, ebben az esetben figyelni kell a foglalatra is, ugyanis a rendszer nem veszi számításba az alaplapunk típusát, emiatt simán javasol olyan processzorokat is, amelyek nem passzolnak az alaplapunkba.  Egy i7 8700K vagy egy i7 8086K már szépen kihajtja a kicsikét (főleg tuning esetén). Ha viszont nem akarunk bottleneck mellett élni, akkor lecserélhetjük a kártyát egy olcsóbb darabra, ebben is segít az oldal.

Természetesen ez csupán egy irányadó segédlet, nem pedig a Szentírás, de ettől függetlenül könnyen kiderülhet, könnyedén rálátásunk lehet a dolgokra. Van a kalkulátornak néhány hiányossága, például az új 9. generációs Intel processzorok és az RTX kínálat egy része is hiányzik még, de ezeket remélhetőleg idővel pótolják.

A ti gépetekkel mi a helyzet, ki van rendesen hajtva?

Ezt olvastad már?

Az AMD árcsökkentéssel válaszolt a GTX 1660 Ti-ra

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva