Hearthstone

Epic Fail: ez az 5 legendary kártya volt a 2017-es kiegészítők legnagyobb bukása


Mutatjuk listánkat.

Szezon összegző, nosztalgikus hangulatba kerültünk mostanság – tegnap 2017 3 kiegészítőjét búcsúztattuk:

2017 búcsúztató: visszatekintő a JtU-KotFT-K&C hármasra+szavazás a legjobban sikerült kiegészítőről

Már mindenki az új kiegészítő bejelentését várja – be is indultak a találgatások a teaser kapcsán – most azonban folytassuk a visszatekintést 5 legendary lappal, mellyel csúnyán mellélőtt a Blizzard. Lássuk!

5. The Darkness

The Darkness(76986).png

Tudjuk, hogy a neutral legendary-k közül jó párat alapból is maximum az “legyen érdekes, de gyenge” irányvonalon tervez a Blizzard, így nem teljesen fair ezt a kártyát felsorolni, azonban a The Darkness annyira rossz, hogy nem lehetett lehagyni. Ennél lassabb kártyát hosszú hetek munkájával is nehéz lenne tervezni: már az bukó az esetek 90%-ban, ha 4. körben letesszük és nem csináltunk semmit (márpedig nyilván szeretnénk mihamarabb az asztalon tudni, hogy legyen esély a felélesztésére), azonban a tény, hogy még 3 gyertyát fel kell húzni hozzá (ami könnyen lehet, hogy sosem történik meg a meccsen), játszhatatlanná teszi. Arról nem is beszélve, hogy mire ez felkel, az ellenfél készíti a Polymorphot és megalázza….

4. Temporus

Temporus(76893).png

Az ellenfélt sosem jó előnybe hozni saját szándékunkból – így jó eséllyel egy évvel később, ha készül egy ilyen lista, akkor Duskfallen Aviana oszlopos tagja lesz a csapatnak.

Duskfallen Aviana(89385).png

Temporus egy picit talán kevésbé rossz, és voltak próbálkozások OTK paklikra (control pakli, melyben a két körünk közül az elsőben Alexstraszával 15-re visszük ellenfelünk életét, majd például Mind Blastet és őt használva kivégezzük), de ez a mechanika egyszerűen nem jó, de legalább valamilyen szinten érdekes.

3. Lilian Voss

Lilian Voss(62872).png

A Frozen Throne kiegészítő Rogue legendary-je sem futott be nagy karriert: a 4 mana 4-5-ös stat máig teljesen jó, azonban az effekt totálisan érthetetlen. Őt még a Thief Rogue variánsba tervezték jó eséllyel – mely már akkor is a mém kategória volt, elvégre miért akarnék az ellenfél random lapjaival játszani, ha a saját fix kártyáimmal is tudok? -, ahol az ellenfél lapjait átalakíthatjuk…igen, újabb random kártyákká. Persze elméletben egy Miracle Rogue-ba sem lett volna rossz későbbi játékban egy Backstabet, vagy Counterfeit Coint átalakítani, azonban erre nem lehet alapozni, így kisebb próbálgatásokon kívül a gyűjteményben porosodott a kártya.

Counterfeit Coin(49643).png

Backstab(471).png

2. Blood-Queen Lana’thael

Blood-Queen Lana'thel(61814).png

A discard mechanika halálra volt ítélve az elejétől, mert túl nagyok voltak a szélsőértékek. Korábban ha sikerült egy Silverware Golemet a játékba csalnunk a játék korai szakaszában, az jelentősen növelte győzelmi esélyeinket, azonban erre nem lehetett építeni: ha például a szóban forgó Blood-Queen Lana’thael esett ki, akkor kárba veszett az addigi munkánk. Az 1-6-os statok önmagában elég gyengék voltak, ha sikerült felhizlalni, akkor egy oké minion kerekedett belőle, azonban ezt a kockázatot sem a lap, sem a mechanika nem érte meg.

Silverware Golem(42037).png

1. Moorabi

Moorabi(62845).png

Listánk élén nem is lehetne más, mint az egy kiegészítős nem létező Freeze Shaman motorja, Moorabi. A freeze nem egy rossz képesség a játékban, azonban mindössze a Frozen Throne-ban kapott lapokat a class, köztük olyan kutyaütő darabokkal, mint a  Cryostasis. Nem is értjük, hogy mi volt az elgondolás, de egy biztos: Moorabi vákuumban is egy túl drága, gyenge statokkal rendelkező minion, így az első hely nem is kérdéses esetében.

Cryostasis(62846).png

Természetesen a listát még jó pár lappal lehetne bővíteni (Dragon Soul, The Runespear, stb.), de mi ezt az ötöt tartottuk érdemesnek arra, hogy felférjenek.

Nagyon reméljük, hogy 2019-ben minél kevesebb ilyenfajta kapkodás, vagy a Discard mechanikához hasonló erőltetés lesz – a rossz legendary-k elkerülhetetlenek, de ez a fajta mentalitás a kukába dobható.

borító

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva