Gaming

Jó látni, hogy vérzik a Steam!


Először azt hihettük, hogy komolytalankodik egy kört az Epic, ők azonban nem viccelnek, tényleg meg akarják szüntetni a Steam egyeduralmát!

Minden azzal kezdődött, hogy az Epic Games a saját játékait nem akarta a Steamen megjelentetni. Inkább egy saját launcherből tette őket elérhetővé, ezért született meg az Epic Games Launcher. Ekkora még igen sovány volt a felhozatal, a Paragon (amit azóta elkaszált az Epic) mellé érkezett a Fortnite, mely akkor még egy co-op túlélős kreatív játék volt. Persze ott volt még a launcherben maga az Unreal Engine is, ha valakinek építgetni támadt kedve, és az Unreal Tournament, mely azóta szintén feledésbe merült.

Fortnite Launcher

Aztán megjelent a Fortnite Battle Royale, mely a korai szakaszában abszolút senkit nem érdekelt. A fegyverek teljesen kiszámíthatatlanok voltak, mechanikailag is nulla volt a játék és egyébként is, mindenki a PUBG-re volt ráfeszülve. Persze az idő múlásával, és az Epic rendkívül elhivatott hozzáállásával a Fornite lépésről lépésre fejlődött, és néhány szezonnal később már több tíz millió ember játszott a játékkal nap mint nap. Jelen pillanatban egyébként itt tart a közösség:

Újabb elképesztő rekord, a Fortnite játékosok száma átlépte a 250 milliót

Az Epic Games Launcher pedig szépen lassan megszűnt létezni, mindenki fejében úgy élt, mint a program, ami elindul a Fortnite-al, de bezárhatom az indulás után. Az Epic viszont nagyobb célokat tűzött ki maga elé, nem akartak feltenni mindent a Fortnite-ra, akármennyire is tűnt így eredetileg. Annak rendje és módja szerint el is indult az Epic Games Store, mely már az első hullámban egy hatalmasat rúgott a Steam platformba azzal, hogy jóval kevesebb részesedést kér a fejlesztőktől, mint a riválisa. Erről bővebben ide kattintva olvashattok. A fejlesztőknek persze rizikó egy új platformon is gyökeret ereszteni, azért az bizakodásra adhatott okot, hogy nem egy jöttment gárda áll a dolog mögött.

Elindultak az akciók is, a Subnautica, mely korábban nagyot ment a Steamen, megérkezett az Epic Games Store-ba, méghozzá ingyen! Nyilván a játék tulajdonosa is jól járt ezzel, az Epic volt azonban az igazi győztes, ugyanis ahhoz, hogy valaki behúzhassa ezt a tényleg jó játékot, le kellett tölteni a launchert és regisztrálni kellett egy Epic profilt. Ezt korábban jóformán csak a Fortnite játékosok tették meg, most azonban átszakadt a gát és a BR műfajért nem rajongók is belevetették magukat az új platformba.

Sok sebből vérzik

Ahogyan az lenni szokott, minél több játékos kezdte el használni a Fortnite-on kívül másra is a launchert, annál inkább kaptak figyelmet az amúgy égetően nagy hiányosságok a platformban. Gondolunk itt arra, hogy például szimplán nincs lehetőségünk értékelni egy játékot, vagy maga a U.I. mely egy avatatlan szemnek is feltűnően gyenge, nemhogy egy edzett játékosnak, de persze fontos lenne, hogy támogatást kapjanak a modok és mondjuk egy kívánság lista funkció is elférne. Nem kívánunk ezzel sokat, a Steam, mely egyértelműen a legnagyobb PC-s platform, rendelkezik az összes említett lehetőséggel.

A labda az Epic-nél, akik nem gondolkoznak sokat, azonnal passzolják vissza, nyilvánosságra hoztak egy fél éves tervet, melyben a korábbiak mellett még több, egyébként alapvető funkció érkezik. Nem ezzel fognak megnyerni minket, de ezektől lesz igazán kompetitív a platform.

Kellett a balhé?

Krízis kommunikációból bukás a Metro: Exodus kiadója, aki belement abba, hogy közvetlenül a megjelenés előtt az új epizód a Steam helyett az Epic alkalmazásából legyen elérhető, exkluzív módon. Persze aki korábban előrendelte Steamen, az megkapta a játékot, az új vásárlóknak azonban már nem volt lehetőségük bővíteni a könyvtárat, muszáj volt az Epic féle kiadást megvenni. A döntés olyan hirtelen született, hogy a dobozos verziók is már lejöttek a gyártó sorról, átmatricázás lett a megoldás.

OHH WAIT ??

Közzétette: dokiúR – 2019. február 15., péntek

Első olvasatra elég szomorú sztori. Először is unfair a Steammel szemben, másodszor a kommunikáció is elég kínos, mind a Metro kiadója felül, mind pedig az Epic oldaláról. Másfelől viszont előrevetíti azt, hogy bizony az abszolút AAA címeknek is megérheti megjelenni az Epic-nél, a Metro: Exodus, bár akkor még nem tudtuk, egy lavinát indított el.

Vérzik a Steam, nagy bajban Gaben birodalma…

…ami nekünk, gamereknek, egy cseppet sem baj. A Steam, akár mint platform, vagy fejlesztő, eszméletlen módon elkényelmesedett az elmúlt években. A Steam Store eladásaiból vígan eléldegélnek, közben pedig a CS:GO-t és a Dota 2-őt is szépen óvatosan fejik. Arról már említést sem teszek, hogy új játékokat már régen nem csinálnak (Oké, Artifact, hűűűha). Kellett egy nagy pofon, ami akkorát csattant az arcukon (nem hagyhattam ki), mint az Epic Store. Azóta tudjuk, hogy korábban a Play Station platform exkluzív AAA címei is érkeznek a világon először hivatalosan PC-re, és kitalálhatjátok, nem a Steam lesz a platformjuk.

Következő fejezet?

Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, mi csak laikusként tippelgethetünk, az igazi számokat csak a fontos szereplők látják. Ettől függetlenül ki merem jelenteni, a Steamnek lépnie kell, az Epic Games hatalmas pénzeket tehet ezekbe az exkluzív megjelenésekbe, és a roadmap is arról árulkodik, hogy eszükben sincs leállni, fel akarják kavarni a Steam által generált állóvizet a PC piacon. Épp az a szép a számítógépes gamer világban, hogy szabad. Nem vagyunk kötve az Xbox Live-hoz, vagy épp a Play Station Network-höz, egy kis túlzással a mi kezünkben van a választás. Akár hogy is lesz, mi csak jól jöhetünk ki a dologból, a kérdés már tényleg csak az, hogy a Steam hogyan akarja lereagálni az egyre csak szépülő és bővülő Epic Games terület hódítását.

Tudjuk mi is, nekünk is több száz játékból álló könyvtárunk van, ezer és ezer órával a hátunk mögött…

…mi is nehezen engedjük el a Steam kezét, de ha a józan ész is azt diktálja, nem szabad vakon a saját érdekünk ellen menni. Vajon képes lehet az Epic felnőni a feladathoz, vagy a sok-sok exkluzív cím ellenére sem fog annyit termelni, hogy hosszútávon is ütőképes lehessen? Ne feledjük, ez sokkal több mint egy Origin, vagy egy Uplay, ahol a kiadók jóformán csak a saját címeiket forgalmazzák. Ők már amúgy is behódoltak a Steamnek, az Epic pedig jóval kisebb, mégis beleáll ebbe a harcba. Kíváncsian várjuk mit hoz a jövő, mi pedig csak azért szorítunk, hogy mi a legjobban járjunk az óriások harca közben.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva