Fifa

Végre egy promó, aminek tényleg lenne értelme! – ROTW SBC


Újdonság lehetne a FIFA 19-ben a Rest of the world SBC

A FIFA 19-ben az EA kimaxolta a pénzszerzési lehetőségeit, egymást érik ugyanis a promóciók, melyek újabb és újabb lehetőségeket biztosítanak arra, hogy mélyen a zsebünkbe nyúlva megszerezzük a 3 napig legerősebbnek számító lapokat. Aztán persze megint jön valami event, amivel minden megkapja a harminckettedik frissítését. Kicsit elérdektelenedtek ezek az események, ugyanis mindenki már csak a pénzlehúzást látja bennük, egyébként jogosan.

De lehetne akkor már értelmet is adni a dolognak!

Egy olyan világban, ahol a Chelsea védője, Rüdiger kaphat egy 87-es lapot, tulajdonképpen a semmiért, bármi előfordulhat. Akkor már miért ne lehetne egy REST OF THE WORLD esemény is, ahol a kevésbé ismert csapatok SBC-it teljesítve juthatnánk, abszolút off-meta játékosokhoz. Jó lehetőség lenne ez azoknak is, akik szeretik a magyar játékosokat, sokan ugyanis olyan csapatokban játszanak, melyek bár Európa legnevesebb eseményein nem tudnak részt venni, hazájukban fontos szerepet töltenek be.

Az ötlet megálmodója, blitz3nn egy látványos képpel demonstrálta, mire gondolt is a költő:

FUT Wishlist: ROTW SBC. Why not? from FIFA

Persze ez elég kemény kihatással lenne az amúgy is viharos piacra. Ha ez a sok B kategóriás csapat mind SBC-t kapna, az azokat alkotó ezüst lapok árai valószínűleg a másodperc tört része alatt robbannának fel, ezzel megint bedöntve a piacot. Ennek ellenére egy rendkívül erős ötlet a Rest Of The World, bár nem valószínű, hogy az EA foglalkozni fog a témával. Esetleg majd a FIFA 20-al kapcsolatban.

A FIFA 20-ra is van néhány ötletünk, szerintünk ezekkel lehetne egy nagyot dobni a játék minőségén. Ha neked is van ötleted, ne tartsd magadban, vitassuk meg a dolgot a kommentek között!

FIFA 20: Mire lenne TÉNYLEG szükség?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva