Egy érdekes új hangrendszer érkezett a játékba.
A 27. update egy érdekes újítása, hogy mostantól a felszerelésünk különböző zörgő hangokat fog adni, csakúgy mint a való életben. Aki figyelemmel követte a fejlesztést az évek során, az biztosan nem lepődött meg túlzottan, ugyanis ezt nagyjából egy éve ígérték meg, az eredeti ütemterv szerint pedig 2018-ban meg kellett volna érkeznie. Persze érthető, hogy csúsztak vele, hiszen sokkal több probléma akadt a játékkal, mint amire számítottak a fejlesztők, a játékosok pedig a zörgő hangrendszer nélkül is tudtak létezni. Most viszont megérkezett és némi plusz zajra kell számítani, ha fullos felszerelésben próbálunk majd osonni mások háta mögé.
Mi ad zörgő hangot?
A hátizsákunk, a legtöbb fegyver, de még bizonyos ruhadarabok is kaptak egy új hangeffektet. Egyedül a pisztolyok, a közelharci fegyverek és a gránátok nem kaptak zörgő hangeffektet.
Most akkor hangosabbak lettek a karakterek?
Bizonyos szempontból igen. Egy teljes felszereléssel rendelkező játékos zajszintje magasabb lett, így könnyebb észrevenni, ha valaki mögénk próbál osonni. A hallható távolság viszont nem változott, így emiatt nem lehet távolabbról kiszúrni másokat.
A különbséget itt hallhatjátok:
Ezt olvastad már?
Az új Unreal Engine-ben már rombolható a környezet – A PUBG rajongók egyből nekifeszültek
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!