Counter Strike

Szinte már csalás, annyira erős ez a pozi! SPUNJ megtalálta, a fejlesztők már javítják


Az építőháló átrajzolása most fontosabb, mint valaha.

Vertigo egyetlen pillanat alatt került a figyelem középpontjába, mikor váratlanul versenymapot csináltak belőle. Cache helyére érkezett abszolút újoncként, a CS:GO története során sosem szerepelt még a versenypályák között.

Természetesen minden csapat nekiesett a map feltérképezésének, az ideális szögek keresésének. Akár támadásban, akár védekezésben mindenki igyekszik megtalálni a váratlan és erős pozikat. Az elismert szakértő és korábbi profi játékos SPUNJ pont egy ilyen érdekes szögre lett figyelmes. Már-már annyira érdekes, hogy inkább azt mondanánk rá: hibás!

Főleg védekező oldalról nézve működik furcsán.

Támadásban a legnagyobb problémát az okozza, hogy nem látjuk a mögé bújó védőt, csak ha rávisszük a célkeresztet akkor írja ki. Olyan sűrű az építési háló, hogy kitakarja a mögötte látható alakokat.

Védekezésben látszik, hogy ha elég közel megyünk, akkor a hálón tisztán át lehet látni, minden gond nélkül. Ha valaki kisétál a sarkon, tisztán rálátni, míg neki fogalma sincs róla, hogy bújik-e itt valaki.

A posztot azóta a hivatalos CS:GO fejlesztői account is like-olta, így a probléma eljutott hozzájuk, indulhat a javítás.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva