PUBG

Visszatér az Apexes 3D jelölőrendszer és új javító szettekkel készülnek – Kiszivárgott a 30. update


A 30. update-re több nagyobb dobása is van a PUBG Corp.-nak!

Mint ahogyan tegnap írtuk, az adatbányászok nagyon felélénkültek, de nem csoda, hiszen végre új tartalom került a fájlok közé, amit a PUBG Corp. nem feltétlenül kötött mindannyiunk orra alá. Az adatbányászoknak köszönhetően viszont számos új részlet derült ki. Jelenleg még a 28. update érkezett meg a Teszt szerverekre, de az adatbányászok állítása szerint ők már a 30. részleteibe is belenéztek, lássuk, hogy mik is ezek!

Jármű javító szett

Korábban már megtalálták a páncél, sisak javító szettet, most pedig a jármű javító szett is bekerült a pakliba. Bal oldalt már láthatjátok is, hogy hogyan fog kinézni, értelemszerűen ezzel az eszközzel a lesérült járműveket tudjuk majd feljavítani. A működési mechanizmusa feltehetőleg a tankoláshoz fog hasonlítani.

Vérzéscsillapító

A hemostatic device, azaz a vérzéscsillapító eszköz működéséről több elmélet is van. Mivel eredetileg az instant felszedő készletet nevezték át, így könnyen lehet, hogy egyfajta adrenalin injekcióhoz hasonló módon a knockos játékosokat nem minimum, hanem félig vagy akár teljesen feltöltött HP-val lehet felszedni a földről. A másik elmélet szerint akkor lehet bevenni, amikor knockolnak, ennek segítségével pedig kevésbé megy le a HP-nk.

Új jármű

A BRDM-et már korábban is megtalálták a fájlok között, most viszont modellt is kapott, így láthatjuk, hogy hogy fog kinézni a játékban. Ez egy kétéltű és a vízen is lehet majd menni vele, ha élethűen hozzák be a játékba. Az előzetes információk szerint a páncélozott UAZ helyére érkezik majd.

Új 3D jelölőrendszer

Egy új 3D jelölőrendszer van érkezőben. A találgatások szerint olyasmire kell számítani, amit az Apex Legends-ben is láthattunk, tehát a korábbi koncepció érkezhet el újra, amiben nem csak a fenti irányzékon láthatjuk az ellenfeleinket, hanem 3D-ben a játékon belül is.

Új energiaital

A kék mellé egy piros energiaital is érkezik, ami feltehetőleg több boostot fog adni, mint a kék társa.

Bizonytalan újdonságok

A Tommy gun dobtára és a crossbow gripje már az alpha óta a játékban vannak, ám mégsem lettek áthozva az éles verzióba. Esélyes, hogy ez a későbbiekben sem fog átkerülni, de nem lepődnénk meg azon sem, ha behoznák hamarosan.

PlayerIGN videóját itt találjátok:

 

Ezt olvastad már?

Erangel változásai nem értek véget! – Megérkezett a 28. update a Teszt szerverekre

   

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva