Gaming

Kést rántott és pénzt követelt, de a gamerek rá sem bagóztak a rablásra


A támadó valószínűleg nem tudta, hogy a multiplayert nem lehet megállítani.

A kínai PC barlangok még mindig rendkívül népszerűek. Ezúttal pedig egy rabló pont egy PC barlangot választott tetthelyének, ami nem igazán jött össze, ugyanis hiába himbálta meg a kést a fiatalok előtt, a gamerek nem vették túlzottan komolyan a fenyegetést, bár ennek egész biztosan köze volt annak, hogy épp online játszottak, ebbe pedig mindannyian tudjuk, hogy mennyire bele lehet merülni.

A srácokat nem zavarta túlzottan a támadó

Miután nem járt sikerrel, a támadó elhagyta a helyszínt és egy másik PC barlangot választott, ahol már sikeresen rabolt ki egy férfit, akitől mindössze 10 jüant csalt ki, ami nagyjából 1 dollárnak felel meg. A támadónak ez nem volt elég, ezért hazakísérte a férfit, hogy még több pénzt adjon át neki, aki út közben elfutott és értesítette a hatóságokat a történtekről.

A támadó önként adta fel magát a rendőrségen a történtek után.

Kínában rengeteg játékfüggőt tartanak számon. A PC barlangok körül pedig számos történet kering. 2015-ben egy nő egy épp a fentiekhez hasonló PC barlang mosdójában hozta világra a gyermekét. A jelentések szerint az egész mosdó úszott a vérben, mivel szakorvosi segítség nélkül ment végbe a szülés.

A borítókép csupán illusztráció

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva