2.2 C
Budapest
2021, március 7, vas

Készen állsz a 7 ezer forint értékű ingyen PlayStation játékra?

Nemrég már beszámoltunk nektek arról, hogy a Sony egy igen kedves akcióval örvendeztet meg minden PlayStation tulajdonost. Arra próbálják ösztönözni a közösséget, hogy ingyen...

FRISS

Beégett a CoD streamer – Tagadta, hogy csal, majd megvillantak a cheatek

A Call of Duty látott már szebb napokat, ha a csalókat vesszük figyelembe. Sajnos hemzsegnek a szabályszegők a Warzone-ban és a Black Ops Cold Warban, s lassan már trenddé válik, hogy az emberek a rövidebb úton akarnak a csúcsra jutni.

Yyyunggg egy feltörekvő profi Call of Duty játékos és streamer. Pontosabban véleményünk szerint csak volt, ugyanis legutóbbi közvetítése során sikerült teljes mértékben lejáratnia magát.

Játék közben sokan azzal vádolták, hogy csal, hiszen olyan szögeket tartott le már idő előtt, amit igazából hús-vér ember nem igazán tudott volna megtenni. Mindenről volt infója, így a teljesítménye is kiemelkedő volt. Nagy valószínűséggel ezért is kezdtek felfigyelni rá a csapatok, sokak szerint nagy jövő állt előtte.

Legutóbbi műsora során viszont egy csapással vágta ki maga alatt a fát. Ismét kapta az ívet a nézőktől, hogy csal, ő ‘yyunggg’ viszont nem tágított. Aztán nem sokkal később egy szerencsétlen képernyőváltás miatt lebukott, s bevillantotta a programokat, amik a háttérben futnak. Természetesen ott virított a csalás…

A tartalomgyártó azóta törölt minden klipet és videót a Twitch csatornájáról.

 

MOST ÉRKEZETT

KÁR LENNE KIHAGYNI