14.4 C
Budapest
2021, május 18, ked

Tudtad? – Van olyan programozósuli, ami állást is szerez neked

Tegye fel a kezét, aki világ életében a gép előtt ült, imádta a szoftvereket, érdekelte a fejlesztés, vagy szerette volna megismerni, hogy hogyan épülnek...

FRISS

Megvan mikor jön az AMD Radeon RX 6700

Érkezik az AMD középkategóriás kártyája.

Miután kiderült, hogy az Nvidia február 25-én a boltok polcaira pakolja az új RTX 3060-as kártyákat, mindenki az AMD-re nézett. A vörös óriás hallgatott, egészen mostanáig pedig nem kaptunk új híreket az RX 6700-asok debütálásáról. Ez már szerencsére a múlté.

Nemrég ugyanis egy francia tech lap leleplezte a dátumot, ami március 18-ára esik állításuk szerint.

Az információt egy belsős informátornak köszönhették, aki azt is elárulta, hogy a 7 nm-es Navi 22-es szilikon chip fog duruzsolni az RDNA2 architektúrájú RX 6700-ban. Remélhetőleg ebből már több kártya jut el a játékosokhoz, bár jelen szituációban nem érdemes túlzottan reménykedni.

 

 

MOST ÉRKEZETT

KÁR LENNE KIHAGYNI