1.9 C
Budapest
2021, december 6, hét

Az Epic Games hibája miatt most szinte ingyenes a Ruined King

A Riot Forge ma bejelentő eseményt tartott, amiben elmondták, hogy milyen tartalmakkal készülnek a jövőben. Nunu és Ekko is kap egy saját játékot, valamint...

FRISS

Disrespect nem vehet részt a hatalmas díjazású Warzone Tournamenten

A Twitch sokkolta Doc-ot és rajongóit, amikor még tavaly nyáron véglegesen tiltották a platformról. A kiváltó okok még mindig nem ismertek. Ezután nemsokkal “új otthonra” talált a YouTube-on, közönségének száma pedig rohamosan növekszik.

Eddig tehát, egyetlen ebből fakadó hátránya az volt, hogy nem tudott a többi streamerrel együtt játszani amikor közvetítettek, azonban úgy tűnik, most valami még nagyobb probléma állt elő. Kiderült ugyanis, hogy azokon a bajnokságokon sem vehet részt, amelyet a Twitchen közvetítenek.

A Toronto Ultra $100K Payout Warzone Tournament pedig pontosan ilyen. ZLaner erősítette meg a híreket, amikor közölte, hogy Ő biztos hogy ott lesz, de barátja, Doc, semmiképp sem. Az ismert tartalom készítő természetesen nemtetszését fejezte ki, és “nem érti, mire ez a felhajtás.”

 

MOST ÉRKEZETT

KÁR LENNE KIHAGYNI