12.4 C
Budapest
2021, május 7, pén

Tudtad? – Van olyan programozósuli, ami állást is szerez neked

Tegye fel a kezét, aki világ életében a gép előtt ült, imádta a szoftvereket, érdekelte a fejlesztés, vagy szerette volna megismerni, hogy hogyan épülnek...

FRISS

Jake Paul elárulta: Ennyit keresett a hétvégi bunyóval

A boksz bajnok a háza előtt nyilatkozott.

Miközben mindenki a Jake Paul és Ben Askren hétvégi összecsapásáról beszélt, Jake nem ült sokáig a témán: hamar bejelentkezett, ráadásul videón. Az összefoglalóban elárulta, hogy szép összeget kaszált a hétvégi mérkőzésen, ez volt ugyanis az utóbbi idők egyik legnézettebb, ezáltal legjövedelmezőbb meccse is.

Összegezve Jake mintegy 65 millió dollárt vitt haza, ami egyáltalán nem rossz fizettség egyetlen bokszmérkőzésért cserébe.

Jake egyébként sem keres rosszul, átlagosan 690 ezer dollárt, azaz 207,2 millió forintot rakhat be minden hónapban a malacperselyébe, ha fér még persze. Ettől függetlenül a mostani 65 millió dolláros, azaz 19 520 800 000 forintos bevétele így is kiemelkedik az amúgy sem hétköznapi fizetéséhez képest.

 

 

 

MOST ÉRKEZETT

KÁR LENNE KIHAGYNI