A REJECT japán PUBG Mobile profi játékosát, Kouiki „Devine” Sekikawát felfüggesztették, mert a szervezet közleménye szerint egy kiskorú nővel fogyasztott alkoholt. A REJECT közleményében azt írta, hogy a játékos 19 éves volt, amikor az eset történt.
„A cég felügyeletének hiányossága miatt történt, elnézést kérünk a kellemetlenségekért” – áll a Reject közleményében. Hozzátették, hogy az oktatják majd a játékosaikat és az alkalmazottaikat, hogy ilyen eset ne fordulhasson elő még egyszer.
A szervezet azt is közölte, hogy a játékost „egyelőre” eltiltják a versenyzéstől, de nem árulták el, hogy meddig tart a felfüggesztés.