PewDiePie végre megérkezett Japánba.
Hosszú út volt ez a YouTuber számára, aki még 2019 szeptemberében jelentette be, hogy ő és Marzia költöznek. Ám nemrég célba értek, az első pár nap az új otthonukban pedig elég mozgalmasan alakult.
PewDiePie elmondta, hogy ő, Marzia és a háziállatok „remekül megvannak”.
„Az első néhány nap elég sokkoló volt” – magyarázta. „Olyan volt, hogy ‘Ó, Japánban vagyunk! Mi a f*sz? Nem beszéljük a nyelvet. Csak úgy elköltöztünk egy másik országba, ahol nem beszéljük a nyelvet”.
Ezután beszélt arról is, hogy mik a terveik mostanában.
„Egyelőre nem érzem úgy, hogy „nyugdíjba” vonulnék. Továbbra is szeretnék videókat készíteni. Ugyanúgy, ahogy eddig is, olyan dolgokat osztok meg, amikhez kedvem van. De nem akarom ezt még 12 további évig csinálni”.
„Vannak más dolgok is, amiket szeretnék megtapasztalni az életemben”- mondta PewDiePie.