Egy apuka beperelte a Blizzardot lánya 300 dolláros számlája miatt

Ahogy arról a Polygon is beszámolt, egy arizonai apuka csoportos keresetet indított a Blizzard ellen a Hearthstone kártyacsomagok kiskorúaknak történő eladása miatt.

Harris keresetében azt állítja, hogy lánya a hitelkártyáját használta arra, hogy 2019 és 2021 között több mint 300 dollárt költsön kártyapakkokra. A kereset azzal érvel, hogy a Blizzard visszatérítési politikájának és a szülői ellenőrzésnek a hiánya sérti a “meg nem erősítésről szóló törvényt”,

vagyis a szerződésről való lemondás jogát, ahogy az a kaliforniai családjogi törvénykönyvön keresztül a kiskorúakra vonatkozik.

A Blizzard május 17-én benyújtotta saját panaszát, amelyben felvázolt néhány ellenérvet: a vállalat “nem tudja, és nem is tudná felismerni, hogy mely játékbeli tranzakciókat kezdeményezték kiskorúak a szülői hitel- vagy bankkártyával, ahogyan azt a felperes állítja”.

A panasz így folytatódik: “A Blizzard nem ismeri el, sőt vitatja, hogy az ilyen tranzakciók bármely állam tiltó törvényének hatálya alá tartoznak”.

Nem ez az első ilyen problémája a Blizzardnak, már néhány évvel ezelőtt is volt baj a játékbeli tranzakciókkal.

Ti mit gondoltok a perről? 

Betöltés...
Keresés
Keresés