Sok pénzt keresnél diploma nélkül? Legyél programozó! – Craft Conference 2022

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miért jó programozónak lenni, akkor sok érdekességgel nem tudnék szolgálni a számára, hiszen nem dolgozom a területen. De ha a Craft után tenné fel ugyanezt a kérdést, akkor sok-sok beszélgetéssel a hátam mögött talán azt felelném, hogy az irdatlan jó fizetés kifejezetten motiváló erővel bírhat, ami mellett garantáltan nem fogsz még unatkozni sem.

Na meg persze olyan különleges rendezvényeken is részt vehetsz, mint amilyen a Craft Conference.

Ha nem hallottál még a Craft Conference-ről, az nem a te hibád. A technológiai szféra legízesebb krémjét összeterelő rendezvény 2014-ben mutatkozott be először, de a koronavírus-járvány miatt az utóbbi két évre fel kellett függeszteni az offline, helyszíni eseményeket, és csak most, június 2- és 3-án térhettek vissza.

A megszokott lendületből szerencsére egy szemernyit sem tekeretek lejjebb, így a régió egyik legmenőbb tech rendezvénye a legjobb formájában csapott újra a lecsóba. Az egészben a legeslegjobb, hogy a Craft egy teljes mértékben magyar szervezésű esemény, amit mindössze két maroknyi ember hozott tető alá a budapesti Vasúttörténeti Parkban, ahová az egész világról tódulnak a szakmabeliek.

A Craft ugyanakkor nemcsak a profi kódolók számára lehet kifejezetten érdekes, hanem az ifjú titánok, vagy a pályaváltás előtt állóknak, de több esetben akár még a laikusok is megtalálhatják a számításaikat. Az idei CC 2022-őn például többek között olyan nemzetközi iparági nagyágyúk képviseltetik magukat, mint a Microsoft, a Tesco, a Bosch, a Google, az Epam, a Morgan Stanley, a Continental, míg az előadók hosszúra nyúló sorában olyan neves szakembereket találunk, mint Adekunle Oduye a Plaidtől, Debbie O’Brien és Vadkerti József a Microsofttól, Frank Chen a Slacktől, Kelsey Hightower a Google-től, Kirsten Westeinde a Shopify-tól, Mohammed Aboullaite a Spotify-tól, vagy mint Matthew Lavoie a NASA-tól.

A rendezvény során tehát lehetőség nyílt meghallgatni a vállalatok legjobb szakembereinek az előadásait, akik olyan érdekfeszítő témákról beszéltek idén, mint például az önvezető járművek fejlesztése, az online bevásárlás, a 3D modellezés és tervezés, a jelszavak nélküli jövő, illetve számos olyan kódolókat érintő kérdéskörök is terítékre kerültek, mint a gyors technológiai fejlődés vagy a programozói produktivitás.

A termeket pedig pillanatok alatt megtöltötték az érdeklődők, ami nem lehet különösebben meglepő, hiszen közel 1500-an voltak fizikálisan is jelen – volt például, aki kifejezetten ezért utazott Magyarországra. Ez aligha lehet meglepő, hiszen a temérdek előadás mellett tucatnyi workshop, és megannyi kiállított érdekesség várta az ember fiát-lányát.

Adott volt hát, hogy mi is a Craft csodájára járjunk, ahol amellett, hogy megtudtuk, mitől is döglik az IT-s, arra is fény derült, hogy a szakma iránt érdeklődőknek miért érdemes ezt a pályát választania,

és mint kiderült, nagyon is sok dolog miatt. 

Gyorsan le kell szögeznem, hogy a Craft elsősorban a már meglévő szakemberek eseménye. Ez viszont egyben azt is jelenteti, hogy a jelen lévő fejlesztőket olyan kérdésekkel tudtuk zaklatni, melyekből plusz bátorítást kaphatnak a kódolás iránt érdeklődést mutató fiatalok, vagy akár az időközben pályaváltást fontolgató leendő programozók, hogy igenis megéri belevágni a programnyelvek elsőre talán ijesztőnek tűnő sűrűjébe.

A Craft Conference-en tehát nemcsak az új munkahelyet kereső IT-sek, hanem az újabb arcok is bőven megtalálhatják a számításaikat – de, ami még ennél is fontosabb:

új szakmai kapcsolatokra és ismeretekre tehetnek szert.

Igaz, ehhez bele kell nyúlni a zsebbe, ugyanis a helyszíni részvételre szóló jegy 710 euróba kerül, ugyanakkor a standokon nem pusztán munkahelyet, hanem értékes zsákmányokat, mint például tabletet, fejhallgatót, laptopot, elektromos rollert, kávéfőzőt, játékkonzolt, okosórát, nagyon drága LEGO-szetteket, vagy AI robotot lehetett nyerni. Ehhez pedig nem kellett mást tenni, mint megállni a vállalatok asztalainál, és különböző IT-feladatokat megoldani, vagy egyéb játékokban részt venni. Az ingyenes evésről-ivásról pedig nem is szólva.

Ami számunkra érdekesebb lehet, az a pultok mögött álló fejlesztők véleménye, ugyanis mint kiderült, Magyarországon különösen izgalmas programozónak lenni.

Kiemelkedő fizetés, céges autó, örök élet és ingyen lőszer!

– tudtuk meg a SAP fejlesztőitől, akik elsősorban az üzleti szoftverek fejlesztésében jeleskednek. Persze említették még a remek munkakörnyezetet, a vállalati kultúrát és a részvényopciót is, ahogyan kiemelendő a kezdő kódolók felé való nyitottság is. Hasonlókat mondtak a Hearsay szakemberei, akik azt is hozzátették, hogy a munkavállalóikat évente kétszer befizetik egy csapatépítős amerikai kiruccanásra is.

Ami a standoknál történő beszélgetéseket illeti, egészen érdekes, hogy a vállalatok milyen mértékben gyakorlat-orientáltak. Alig, de inkább egyáltalán nem volt olyan cég, amelyik határozottan azt mondta volna, hogy a felvételi folyamatokban döntő a szakirányú végzettség vagy a diploma. Ami számít, hogy a munkára jelentkező legyen agilis, érdekelje a fejlesztés, illetve tudja bizonyítani a programozási tudását – szedje azt magára bárhonnan.

Vegyük például a Bosch-t. A vállalatot idehaza a legtöbben a gyártásról ismerik, azt azonban már kevesebben tudják, hogy a cég budapesti irodáiban önvezető autókat irányító programot (is) kalapálnak. Bizony, magyar programozók aktívan részt vesznek az európai önvezetés fejlesztésében, ami mellett még az ezt kiszolgáló szenzorokat és érzékelőket is próbálják egyre tökéletesebbé varázsolni.

Még ők is megerősítettek minket abban, hogy ebben a munkakörben nem feltétlenül számít a papír. Ami fontos, hogy érdekeljen az önvezetés, tudj programozni, képes legyél gyorsan adaptálódni, az pedig szinte teljesen mindegy, hogy a hozott tudásodat az interneten, az egyetemen, vagy a Codecoolnál szerezted.

Ez a mentalitás pedig szinte az összes résztvevőre jellemző, legyen szó az Epamról, a Google-ről, a Greehillről, a Tierről, a Hearsay-ről, vagy a Shapr 3D-ről – csak hogy említsek néhányat. Mind egyetértettek abban, hogy a gyakorlati tudás sokkal fontosabb, minthogy ki milyen iskolába járt, hiszen a használható tudást a fiatalok manapság már sokkal inkább maguktól, innen-onnan az internetről szívják magukba. Ezért is kulcsfontosságú, hogy érdekeljen az adott téma, amiben dolgozni szeretnél, és szeress problémákat megoldani.

Itt van például a Tier és a Greehill. Az előbbivel szinte biztosan találkoztál már, ha jársz-kelsz Budapest utcáin, ugyanis ők üzemeltetik a zöld elektromos rollereket, amiket sokan a járókelők útjában hagynak. A Greehill már kevésbé lehet ismerős, pedig hasonlóan zöld-projektekben gondolkoznak; ők például a városi fákat térképezik fel a saját hipermenő szerkezeteikkel, melyeket gépi tanulással egészítenek ki. Mindkét vállalat a zöldebb és élhetőbb jövőért dolgozik, ezért fontos, hogy téged is érdekeljen ez a nemes cél, hiszen így tudsz a kódolás segítségével a gyakorlatba is átültethető, hasznos megoldásokkal előállni.

Számít-e, hogy van papírod? Egyáltalán nem. 

Hasonlókat mondott az egyik legmenőbb, teljesen magyar vállalkozás, a Shapr 3D fejlesztői is, akik nem mellesleg Apple Design Awards győztesek lettek 2020-ban. A srácok alapvetően egy CAD-tervezőprogramot készítenek a főváros szívében az egész világnak, mégis ugyanazt az elvet vallják, mint a Google-nél vagy akár a Morgan Stanley-nél: mutasd mit tudsz, legyél jó fej, tanulékony, és lehet helyed a csapatban.

Nagyjából ilyen hangulatban, remek beszélgetésekkel, élménydúsan telt a Craft Conference 2022 első napja, amin egészen nagy volt a nyüzsgés. Emberek jöttek-mentek, megálltak, ismerkedtek, fantasztikus technológiákat mutattak be, ötleteket cseréltek, tanultak az előadóktól, néha kódoltak (nyilván), játszottak és új ismertségeket kötöttek.

Az este egy fergeteges beszélgetős össznépi vigadással zárult, ahová már azok is betérhettek, akik a belépőhöz kötött napi programokon nem vettek részt. Itt már sokkal kötetlenebbek voltak az eszmecserék, de nem kevésbé érdekesek.

Külön érdekesség, hogy a Craft Hub a kezdő programozóknak is lehetőséget ad a bizonyításra az alkalmanként megrendezésre kerülő hackatlonjaival, a legjobb ötleteket pedig a Craft Conference-en is bemutathatják a “nagyok előtt”. Vagyis nemcsak pénzzel, hanem tehetséggel is belépőt válthatsz a régió egyik, ha nem a legprofibb technológiai és szakmai eseményre, amit méltán nevezhetünk a programozók Mekkájának.

Betöltés...
Keresés
Keresés