A gamer eladta szeretett PC-jét, hogy fedezhesse édesanya terápiáját

A Carrie_kobayashi24 nevű Redditor az oldal r/pcmasterrace subredditjén osztotta meg történetét. Úgy döntött, hogy eladja a számítógépét, hogy segítsen finanszírozni édesanyja orvosi számláit, miután kiderült, hogy daganatos és kezelésre szorul.

“Eladtam a PC-met anyukám terápiájáért. Viszlát r/pcmasterrace egy időre.”

Sold my PC for mom’s cancer treatment. Goodbye PC master race for a while! from pcmasterrace

A posztot egy fotó kísérte PC-jéről, amelyre egy papírcetlit ragasztottak, amin az állt, hogy “foglalt”. Nem sokkal a poszt közzététele után a Reddit-felhasználók összegyűltek, hogy jót kívánjanak a felhasználónak és az anyukájának.

Pureeyes azt írta: “A PC átmeneti, egy anya örökkévaló. Sok szerencsét OP!”, míg Powered_by_bots hozzátette: “Ne aggódj. Az anyukád többet számít, mint bármilyen GPU”. Cmdrsusage azt írta: ” Nagyszerű ember vagy… Sok szerencsét anyukádnak és neked is.”

Reméljük, hogy az édesanyja mihamarabb felépül! ❤️

Betöltés...
Keresés
Keresés