Dr Disrespect augusztus 8-án néhány meccset nyomott a Calderán, és most sem volt nyugodt a helyzet. Végül két Dead Silence-et használó játékos is a padlóra küldte egymás után. „Egymás után két Dead Silence?! Mi ez a szemét?!” – hisztériázott.
Nem ez az első alkalom, hogy ilyenek miatt fakadt ki. Volt, hogy odáig ment, hogy azt állította, a Raven Software hazudott ezekről még 2021 decemberében, nem sokkal a Caldera megjelenése után.
Bár mostanában kicsit gyakrabban játszik, mint korábban, a Doki egyértelműen már megint „a törlés szélén áll”.
A múltban 4334x fenyegetőzött azzal, hogy teljesen abbahagyja a játékot.