A p*rnósztár két helyen is eltörte gerincét a TwitchConon – Ez történt!

Miután hétvégén a TwitchConon a pornósztár és streamer – 802.000 feliratkozóval a Twitchen! – Adriana Chechik egy szivacsokkal teli medencébe ugrott, súlyosan megsérült. Gerincét két ponton is törte a mutatvány.

Ezután, ahogy ő maga is megerősítette, műtétre volt szükség, ahol egy gerinctámasztó fémrudat is „beépítettek”. 

Ebben a medencében a streamerek párnázott rudak segítségével próbálták egymást leütni a magasra emelt pódiumokról, mint a Gladiators című műsorban. Az emelvényeket egy habgödörben helyezték el, de volt egy probléma.

A kemény padlót mindössze egy felfújható medence vékony rétege választotta el a szivacsoktól, ami semmilyen szempontból sem biztonságos. És bár Chechik sérülése volt a legsúlyosabb, nem egyedül ő sérült meg ott és akkor.

LochVaness kificamította a térdét a bokáját, mások pedig hátfájásra és járási nehézségekre panaszkodtak a saját eséseiket követően. Mindenkit figyelmeztettek, hogy ne ugorjanak a gödörbe, és alá kellett írniuk egy papírt is,

mely arról szólt, hogy saját felelősségükre szórakoznak.

Úgy tűnik, mindenki azt feltételezte, hogy nagyobb gondot fordítanak arra, hogy a habgödör, amelyet azért helyeztek el, hogy az emberek beleessenek, valóban biztonságos legyen egy felnőtt ember számára.

A szivacsos medencét végül bezárták, így remélhetőleg más már nem sérül meg. 

Betöltés...
Keresés
Keresés