Ezt tartalmazza az MW2 masszív ‘DAY ONE’ frissítése – Javították?!

Ahogy arról a DSOGaming is beszámolt, az Infinity Ward és a Beenox nemrég adta ki az MW2 PC-s Day One frissítését, ami körülbelül 55 GB-os méretben érkezett. A Patch Notes el is árulta, hogy milyen változásokat hozott ez.

Az Activision egyébként nemrég blogolt néhány változásról, és a Patch ezek közül a változtatások közül néhányat érintett. Nem is rabolnánk tovább az időtöket, nézzük egyenesen a Patch Notes soraiból, hogy mi változott:

Ellenség láthatósága

Az ellenségek feje fölé gyémánt ikonokat tettünk. Ez megkönnyíti a játékosok számára, hogy egyértelműen felismerjék az ellenfeleket a játékban. Emellett tovább finomítottunk a világításon és a kontraszton, hogy az ellenség jobban látható legyen.

Hang

Lerövidítettük a lépések hangjának általános hatótávolságát, ami lehetővé teszi az ellenséges játékosok számára, hogy közelebb kerüljenek a célpontokhoz, mielőtt azok képesek lennének érzékelni a lépéseket.

Folytattuk a csapattársak lépésének hangjának finomhangolását is, amely a béta során kapott visszajelzések alapján mostantól halkabb lesz.

A Dead Silence aktiválási hanghatásának hangerő tartományát drasztikusan csökkentettük.

Fegyverek

Folytattuk a fegyverek finomítását a játékban a bétajátékosoktól kapott visszajelzések és a játékadatok alapján.

UI

Keményen dolgoztunk a felhasználói felületünk számos frissítésén, amelyek zökkenőmentesebbé teszik a felszerelésed elérését és testreszabását. Javítottunk a menük navigációján, és továbbra is optimalizáljuk a UX-ünket.

Mozgás

Tovább finomítottuk a csúszást, a lógást és a merülést. A bétát követően néhány mozgási exploitot is kezeltünk.

Matchmaking

Végrehajtottunk néhány változtatást, amelyek célja a lobbi feloszlásának csökkentése a meccsek között.

Nos, készen álltok a vadonatúj játékra?! 

Betöltés...
Keresés
Keresés