November 9-én Mark Zuckerberg bejelentette, hogy a Meta jelentős létszám leépítés előtt áll, mivel a döntés értelmében a csapat létszámát mintegy 13%-kal csökkentik.
Ahogy arról a Kotaku beszámolt, a Meta weboldalán közzétett hírben megerősítették, hogy több mint 11.000 alkalmazott veszíti el állását.
Zuckerberg azt állítja, hogy ez annak köszönhető, hogy a világjárvány kezdetén a beruházások növeléséről döntött, mivel azt jósolta, hogy a világ online térnyerésével tapasztalt bevételnövekedés a jövőben is folytatódni fog.
Most, írja, az online kereskedelem visszatért a pandémia előtti állapothoz, és „a makrogazdasági visszaesés, a megnövekedett verseny és a hirdetések okozta jelvesztés miatt a bevételeink sokkal alacsonyabbak, mint amire számítottam”.
Hozzátette: „ezt rosszul ítéltem meg, és ezért vállalom a felelősséget”.
Múlt hónapban az Insider arról számolt be, hogy a Meta 2021 eleje óta 15 milliárd dollárt költött a metaversumra, amit egy elemző „aggasztónak” nevezett. Ráadásul valójában nem tudni, hogy hova ment el ez a sok pénz.
Erről a költségről Zuckerberg tegnapi bejelentésében nem esett szó, de megerősítette, hogy a vállalat minden szervezetében, így a Reality Labs (a virtuális és kiterjesztett valósággal foglalkozó csapatuk) esetében is létszámcsökkenésre kerül sor, mivel biztosítani akarja, hogy „hatékonyan működjenek”.
Az érintett amerikai alkalmazottak 16 hét fizetést kapnak, valamint minden szolgálati év után két hét plusz fizetést és a megmaradt fizetett szabadságukat. Az emberek és családtagjaik egészségügyi biztosítását hat hónapig biztosítják, és bevándorlási támogatást, valamint három hónapos karrier-támogatást kapnak. Emellett megkapják a november 15-i nyugdíjjogosultságukat is.
„Ez egy szomorú pillanat, és ezt nem lehet megkerülni” – írta Zuckerberg. „Azoknak, akik távoznak, szeretném még egyszer megköszönni mindazt, amit ebbe a helybe fektettek. A kemény munkátok nélkül nem tartanánk ott, ahol ma vagyunk, és hálás vagyok a hozzájárulásotokért”.
Mit gondoltok, ez mennyire befolyásolja a metaverse jövőjét?