Az Nvidia még 2025 elején leplezte le a soron következő generációját. A Blackwell kártyák közül első körben négyet ismerhettünk meg. Az RTX 5090 és RTX 5080 érkezése szinte biztos volt, ám az óriáscég az RTX 5070 és 5070 Ti kártyákat is belengette. Az elmúlt hetekben több kisebb-nagyobb információt is elhintett az Nvidia, ám a legtöbb potenciális vásárló és érdeklődő egyértelműen a külsős tesztek érkezését várta. A korábbi információk alapján már sejthető volt, hogy január 23-án élesednek majd a független mérések, szerencsére ezúttal sem kellett csalódnunk.
Január 23-án, nem sokkal magyar idő szerint 15:00 óra után lejárt az RTX 5090 Founders Edition kártyák embargója, azaz a külsős oldalak nyilvánosságra hozhatták az elmúlt hetek tapasztalatait, méréseit. Szinte minden nevesebb oldal megjelent a maga méréseivel, az azonban biztos, hogy a TechPowerUP gárdája a legkövetkezetesebb az összes közül. Éppen ezért a TPU RTX 5090 tesztjének segítségével próbáljuk megfejteni, hogy milyen ugrásra is érdemes készülni, ha a valós, nyers erő érdekel minket, nem pedig a marketingcsapat által megálmodott számok. Abban azért előzetes tesztek nélkül is biztosak lehetünk, hogy jó ideig ez lehet a legerősebb gamer videokártya, még akkor is, ha sokan más módokon is megizzasztják majd az újoncot.
Az RTX 5090 alap specifikációi

Az RTX 5090 tehát egy teljesen friss architektúrára épül, mely a Blackwell nevet kapta az Nvidia-tól. Éppen ezért nem is nagyon lehet összehasonlítani a nyers specifikációkat a korábbi generációkkal. Ennek ellenére is tetten érhető a technológiai ugrás, ha megnézzük a legfontosabb adatokat. Az RTX 5090 specifikációja a következő tehát:
- 21760 darab mag teljesít szolgálatot, az RTX 4090 esetében 16384 állt a felhasználó rendelkezésére.
- Az alap órajel 2017 MHz, míg a Boost órajel 2407 MHz, mely kicsit visszafogottabb az RTX 4090 számaihoz képest.
- A memória órajel azonban 1313 MHz-ről 1750 MHz-re nőtt.
- A 24 GB-nyi, GDDR6X memória helyett pedig immáron 32 GB-nyi memória várja a feladatokat, ráadásul már GDDR7 szabványon.
Játékok alatti teljesítmény
Elérkeztünk a legfontosabb szekcióhoz, azaz a játékok alatti teljesítményhez. A TechPowerUP gárdája rengeteg játék alatt tesztelte az újdonságot, kezdve a modern single és multiplayer játékokkal, de néhány régebbi kedvenc is felbukkant a címek között.
1080p
Jól látható a fenti képen is, hogy bizony a FullHD terep nem igazán kihívás az RTX 5090-nek. Az átlag FPS 251 lett, mely alapján az is kijelenthető, hogy még 240 Hz-es monitor esetében is gond nélkül kihajtja bármelyik címet az Nvidia újonca. Az is jól látható azonban, hogy teljesen ki sem tud teljesedni az FullHD felbontáson a kártya, nagy eséllyel a processzor limitálja ebben a bestiát.
1440p
1440p, azaz 2K felbontás alatt is bőven a 200-as határ felett figyel az átlag FPS, mely ezúttal 217 lett. Itt már voltak olyan címek, melyeknél a 120 FPS-es határt nem sikerült megugrani, ám néhány beállítás finomításával már azokkal sem lennének nagy problémák.
4K
A 4K gaming egy jó ideje már nem álom, az RTX 5090 pedig arról is tesz, hogy magas képfrissítés esetén se essen csorba a játékélményen. Az átlag FPS 4K felbontáson 147 volt, így a mágikus 144-es határt is sikerült megugrania az újoncnak. A Wukong itt sem finomkodott, a kártya alig tudta kihajtani magából a 60 FPS-t a népszerű cím alatt. Ezen kívül azonban nincs ok a panaszra, remekül látszik az összesítésen is, hogy ezen a felbontáson tud kibontakozni úgy igazán az RTX 5090.
RTX 5090 vs. RX 7900 XTX vs. RTX 4090 vs. RTX 3090 Ti
A fenti diagramokból könnyedén leolvasható, hogy mennyivel is jobb az újonc, ám értelemszerűen a korábbi flagshipekkel érdemes igazán összehasonlítani a kártyát. Szerencsére a TechPowerUP szakemberei ezt külön is megtették. Az RTX 7900 XTX, RTX 4090 és RTX 3090 Ti kártyákkal állították szembe az RTX 5090 számait, mindezt pedig természetesen 4K felbontáson. Az nem kérdés, hogy erősebb a kártya, az a kérdés, hogy mennyivel. A lenti képen az adott két kártya közötti, százalékos FPS különbségeket olvashatjuk le, játékokra lebontva.
RTX 5090 vs. RX 7900 XTX
RTX 5090 vs. RTX 4090
RTX 5090 vs. RTX 3090 Ti
Fogyasztás, hűtési teljesítmény
Ahogy sejthető volt, a fogyasztást illetően nem finomkodik az új király. Ne feledjük, hogy teljesen kiengedett FPS értékekről beszélhetünk, azaz 60, 120 vagy 144-es korlát esetén jóval barátságosabb értékeket kapunk, jól látszódik ez a „V-Sync” oszlopon. Furmark és Gaming alatt a 600 wattos sávban tartózkodik a teljesen kiengedett RTX 5090. Ez talán nem is annyira meglepő, hiszen az RTX 4090 egyes változatai sem finomkodtak. Ami azonban mindenkit meglepett, az az üresjárati, IDLE fogyasztás. Az Nvidia kártyák korábban pár wattal is megelégedtek, ám az RTX 5090 30 watt feletti értéket kér magának, mely inkább az új Intel kártyák kategóriája volt eddig. Az RTX 4090 is ritkán ment 20 watt fölé, azaz százalékosan elég nagy növekedés ez. Abban is biztosak lehetünk azonban, hogy az RTX 5090 tulajdonosokat nem ez a néhány watt fogja majd zavarni. A hűtési teljesítménnyel sincs gond, legalábbis a hőfokokat tekintve, ám meglehetősen zajosnak ítélték meg a ventilátorokat a TPU munkatársai.
Verdikt

Egy flagship kártya megítélése sosem egyszerű. Ár-érték arányban mindig ezek a kártyák a legrosszabbak, hiszen itt azért kér el komoly felárat a gyártó, mert az az adott generáció legerősebb modellje. Az RTX 5090 hozta a kötelezőt, átlagban 25-30%-ot ver az elődjére, Ray Tracing teljesítményben pedig még ennyit sem. A nagyobb fogyasztás ellenére kisebb helyigénnyel rendelkezik az újonc, miközben a fogyasztása is nőtt. Ez mindenképp értékelendő, ahogy a DisplayPort 2.1 támogatás is. Szintén üdvözölendő a VRAM ugrás is, a 32 GB már sok mindenre elég lehet majd a játékokon kívüli is. Kétségtelen azonban, hogy az RTX 5070 és 5070 Ti kategóriája tartogatja majd a legtöbb izgalmat, ám azokra egészen február végéig kell majd várnunk.