A Call of Duty fejlesztői január 28-án este elstartoltatták a soron következő szezont. A Black Ops 6 és Warzone második nagy frissítéséről beszélhetünk, a Season 2 körülbelül 8 héten keresztül szolgálja majd ki különféle tartalmakkal a játékosokat. A Season 1 startja kicsit káoszos volt, hiszen akkor került sor az integrációra is, így a többi változtatás ezek mellett igazán eltörpült. A mostani frissítés azonban már egy jól előkészített terepre érkezett, így jóval nyugodtabb körülmények között elemezhetik az adatbányászok és a játékosok is az újdonságokat, fejlesztéseket.
A Warzone-ban jelenleg három játék fegyver felhozatalát találjuk meg. A Black Ops 6 opciók mellett a Modern Warfare II és Modern Warfare III játékszerek is nagy szerepet kapnak a fejlesztőktől. Az azonban kétségtelen, hogy a Black Ops 6 fegyverek viszik a prímet továbbra is. Ez mindig is így volt, hogy az éppen aktuális cím választásai a legerősebbek, hiszen ezekhez érkeznek a skinek is, illetve ezeket ismeri legjobban az éppen aktuális fejlesztői csapat. Ahogy arra számítani lehetett, a Season 2-es frissítés rengeteg Warzone nerfet és buffot hozott magával, melyet érdemes lehet kategóriánként is átnézni, de legalábbis az SMG és AR fegyverekre leszűkítve.
Így gyengültek a Warzone AR fegyverek
A közkedvelt AR fegyverek is megszenvedték a frissítést:
- Ahogy látható, a legjobban az XM4 szenvedte meg a Season 2-es frissítést. Gyakorlatilag minden távolságon igazítottak a fejlesztők, azaz mostantól pár méterrel korábban kezd el gyengülni a fegyver ereje. Ezen kívül pedig a lábakat érintő sebzésszorzó is 0.88x-re csökkent a korábbi 1x érték helyett. A Buffer Stock kiegészítő is több szinten gyengült, jól meg kell gondolni a használatát ezentúl.
- A GPR 91 sem úszta meg, itt is hasonlóan csökkentek a Maximum, Medium és Minimum sebzési távolságok. Az ADS sebesség szintén csökkent, ahogy bizony a sprint – lövés ideje is 175 ms-re nőtt a korábbi, 160 ms-es értékről. A láblövések szorzója szintén csökkent, 0.84x-re a korábbi, 0.9x-es szorzó helyett.
- A frissítésből leginkább a Goblin Mk2 és az AK-74 profitált a legtöbbet, az esetek nagy részében távolabbról is hatékony lehet majd a fegyver, miközben a sebzésszorzók vagy éppen az ADS sebességek is pozitív irányba változtak.
- Az AS Val esetében pedig a gyári tár újratöltési ideje javult, érdemes lehet ezzel kalkulálni a következő időszakban.
Az SMG fegyverek sem úszták meg
Az SMG kategória sem úszta meg:
- A Jackal PDW és a PP 919 több szintű nerfet kapott, a legjobban azonban az előbbi szenvedte meg. A fegyver kevésbé lesz hatékony távolabbi célpontok esetén, miközben a sebzésszorzók is több esetben csökkentek.
- A C9 és KSV párosa azonban sokat erősödött. A fegyvereket ezentúl bátrabban vethetjük be távolabbi célpontok esetében, ahogy az ADS sebesség vagy éppen a sprint – lövés közötti sebesség is pozitív irányba javult. A Kompakt 92 ADS és Sprint – Lövés sebessége szintén javult.
- A 9MM pisztolyt is érdemes lehet már kézbe venni, hiszen távolabbi célpontok esetén ez is hatékonyabb lett, miközben a felsőtest vagy éppen a fejlövés szorzója is megnőtt. Ezen kívül pedig az Extended Mag I/II tárkapacitása is nőtt, 3-3 lőszerrel.
Ezekre a változásokra érdemes készülni tehát Season 2-ben. A frissítés már január 28-án este megérkezett, így bizony már az új viszonyokkal találkozhatsz a Warzone szerverein.
Képek forrása: WarzoneLoadout / Borító: YT