Az Nvidia 2025. január 23-án hivatalosan is feloldotta az RTX 5090 külsős tesztjeinek embargóját, majd január 29-én az RTX 5080 erejére is fény derült. Természetesen mindkét kártyával közelebbről is megismerkedhettünk az oldal hasábjain is, ha a nevükre kattintasz, akkor már olvashatod is a teszteket. Annyit azért elárulhatunk, hogy a Nvidia hozta a kötelezőt, ám a kártyák valódi, nyers ereje köszönőviszonyban sincs azzal a különbséggel, amelyet amit a marketing diagramokon láthatunk. Ahogy azt sejteni lehetett, a sok extra FPS-t a DLSS 4-nek és a Frame Generation algoritmusoknak köszönhetjük, melyek AI generált képkockákkal egészítik ki az „igazi” képkockákat.
Az RTX 30 széria erősen megszenvedte a COVID-19 és a crypto-láz okozta problémákat, melyet természetesen a felhasználók fizettek meg. Az RTX 40 széria magasabb árakon nyitott, mint az előd, ám az elérhetőséggel immáron nem voltak problémák. A hazai felhasználók is már az első nap lecsaphattak az újdonságokra, ráadásul a szokásos extra felár is elmaradt. Remek kérdés volt, hogy az RTX 5080 és RTX 5090 esetében mi lehet majd a helyzet, az Nvidia erre egy hivatalos fórumbejegyzés formájában válaszolt.
Brutális készlethiányra figyelmeztet az Nvidia
Az Nvidia hivatalos fórumán bukkant fel a fenti bejegyzés, melyet a cég egyik hitelesített munkatársa posztolt. Ez alapján bizony elkönyvelhető, hogy az RTX 5080 és RTX 5090 esetében meglehetősen szűkös raktárkészlettel találkozhatunk az első időszakban. Az Nvidia azt is elárulta, hogy a partnereik napi szintű szállítmányokkal igyekeznek feltölteni a raktárakat. Az elmúlt években szabályos iparág épült ki arra, hogy drágán adják tovább a megvásárolt kártyákat, mely limitált készlet esetén igencsak szép hasznot hozhat a konyhára az úgynevezett scalpereknek.
Campers already appeared
byu/Temporary-Director46 inMicrocenter
Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a cég partnerei sem elégedettek teljes mértékben, hiszen meglehetősen kevés haszonnal árulják csak az újgenerációs kártyákat. Az Nvidia tehát némi türelemre inti a potenciális vásárlókat, hiszen egy kis várakozás után felár nélkül is megvásárolhatják majd az RTX 50 szériás modelleket. Az igazán maximalisták azonban ezt úgysem fogják betartani, többen már most az áruházak előtt sátoroznak, ahogy az a legfrissebb Reddit posztokból ki is derülhetett.