Az elmúlt időszakban elképesztő módon fejlődtek a hordozható eszközökbe szánt hardverek és az integrált megoldások. Emögött több ok is meghúzódik. Az egyik, hogy a Handheld eszközök aranykorukat élik és bizony ott meglehetősen szűk hely áll a tervezők rendelkezésére, melyet igyekeznek a legjobban kihasználni. Emellett pedig természetesen a gyártástechnológia fejlődése sem áll meg, egyre jobb teljesítményű, egyre kisebb chipek gurulnak le a TSMC vagy éppen az Intel gyártósoráról. A mérnökök előtt pedig igazából két út áll, ha a hordozható eszközöket vesszük alapul.
Az egyik út, hogy adott helyre jóval erősebb hardver kerül. Ezt leginkább a gamingre szánt laptopok vagy éppen kézikonzolok tudják kiaknázni. A másik opció pedig az, hogy az előző generációk erejét jóval kisebb helyen, kevesebb fogyasztással, jobb hűthetőséggel szállítják a gyártók. Ebből pedig leginkább a tabletek vagy éppen az ultrabookok profitálhatnak. A PC-s és mobil processzorokra is igaz ez a tény, azaz az egységnyi méretű kupak alá immáron jóval több és erősebb mag kerülhet. Úgy tűnik, hogy az AMD ezt ki is használja.
Brutális grafikus erővel érkezik az AMD integrált megoldása
Az AMD január utolsó napjaiban hozta nyilvánosságra az AMD Ryzen AI Max+ 395 első méréseit. A processzor dolgát egy teljesen integrált GPU segíti, mely a Radeon 8060S nevet kapta a cégtől. A tesztekben egy dedikált, de mobil Nvidia RTX 4070 és Core i9-13900H párosa igyekezett megizzasztani az AMD egységét, 1080p felbontáson, natív körülmények között. Nos, az eredmény elképesztő: szinte minden címben az AMD integrált megoldása győzött, legyen szó singleplayer játékról vagy multiplayer lövöldéről.
Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a mobil RTX 4070 teljesítménye az asztali RTX 4060-hoz van közel, az AMD pedig ezt az erőt magabiztosan megugrotta, sőt, túl is szárnyalta. Ez már bizony tényleg asztali szint egy integrált megoldástól, mely nagy eséllyel nem csak laptopokban, hanem asztali APU-kban is elérhető lesz majd a közeljövőben. Teljesen új távlatokat nyithat ez az erő akár ultravékony laptopokban, akár média PC-kben, akár pedig miniatűr, játékra kihegyezett asztali számítógépekben. Az egység fogyasztását nem ismertette az AMD, ám az azért sejthető, hogy ilyen téren nem finomkodik a Ryzen AI Max+ 395, így handheld PC-kben egy ideig nem érdemes hasonló erőt várni.