Az Nvidia GeForce Experience szinte minden játékos gépén ott figyel. Természetesen az AMD videokártyák felhasználói kivételt képeznek, ám a Steam statisztikák alapján ijesztően kevés százalékot tesznek ki az ilyen játékosok. Ahogy a Steam, úgy bizony az Nvidia programja is elemzi a felhasználói szokásokat, a gépekben található komponenseket, de még a játszott játékok listáját is. Az Nvidia még 2021-ben készített egy tanulmányt is ezekről, melyből kiderülhetett, hogy az Nvidia kártyákkal rendelkező gépek 70 százalékán játszottak már valamilyen kompetitív játékkal. Az AMD felhasználók esetében is ez lehet a helyzet, de a cég nem jelentkezett ott ilyen részletes adatokkal. Ilyen játékok közé sorolhatjuk a Warzone, a PUBG és a Fortnite Battle Royale szentháromságot, de a Valorant és Counter-Strike 2 féle taktikai lövöldék is ezt a kategóriát erősítik.
Az ilyen jellegű játékoknál a legfontosabb a minél több képkocka, azaz az FPS kisajtolása. Egyrészt sok esetben magas képfrissítésű monitorral rendelkeznek a kompetitív játékok rajongói, másrészt pedig a bemeneti késés is csökken, ha több képkockával dolgozik a gép. No, de mi is a bemeneti késés? A bemeneti késés, azaz az input lag azt az időtartamot jelöli, amely egy beviteli interakció (pl. egérkattintás) és a képernyőn megjelenő esemény (pl. lövés) között eltelik. Ezt rengeteg tényező befolyásolja, az egér, a monitorunk, de természetesen a legtöbb hasznos időt a PC viheti el. Az Nvidia Reflex és az AMD Anti-Lag technológiák ezt az időt hivatottak javítani.
Így működik az Nvidia Reflex és az AMD Anti-Lag
![Az Nvidia Reflex működése](https://gamer.hu/wp-content/uploads/2025/02/nvidia-reflex-system-latency-pip.jpg)
Természetesen a funkciók között vannak eltérések, ám a cél azonos. Az Nvidia Reflex és az AMD Anti-Lag is a videokártya és processzor munkáját hivatott összehangolni. Gyakorlatilag arra ösztönzik a processzort, hogy ne siessen előre a képkockák kirajzolásával, hanem a megfelelő időpontban, a videokártyával szinkronban tegye ezt. A technológiák bevetésével a késleltetés jelentősen lecsökkenhet, köszönhetően a hardverek közel tökéletes összhangjának.
Tényleg segítenek?
Papíron remekül hangzik az input lag csökkenés, ám nem ez lenne az első eset, hogy a valóság végül más mutat. Szerencsére az elmúlt években több szinten is megizzasztották a technológiákat a külsős teszterek. A válasz pedig egy erőteljes IGEN.
![Az Nvidia Reflex mérhető előnyökkel jár](https://gamer.hu/wp-content/uploads/2025/02/TS_4.png)
Már az első verziók méréseinél is hamar kiderült, hogy bizony valóban működő megoldásokról beszélhetünk. Szépen látható a fenti diagramon is, hogy a Reflex On és On + Boost módja érezhető és mérhető input lag csökkenéssel jár még egy GTX 1650 esetében is. Az vitathatatlan, hogy a legnagyobb javulás akkor jelentkezik, amikor a GPU kihasználtsága magas, 95% és 100% között. Ez bizony gyengébb, olcsóbb kártyák esetében gyakrabban jelentkezik, hiszen már alacsonyabb felbontásokon is elfogyhat az erejük. Minden gépnél és játéknál is más-más ez a pont, de magabiztosan kijelenthető, hogy érdemes bekapcsolni ezeket a megoldásokat.
![AMD Anti-Lag 2](https://gamer.hu/wp-content/uploads/2025/02/large.jpg)
A később megérkezett AMD Anti-Lag és Anti-Lag 2 esetében is hasonló mérésekkel találkozhatunk, itt is a gyengébb egységek profitálhatnak a legtöbbet. A megoldás debütálása azonban nem sikerült túl jól, hiszen 2023 végén több Counter-Strike 2 játékos is kitiltásban részesült a funkció használatának köszönhetően. Az AMD és a Valve ezt aztán elrendezte egymás között, a játékosok tiltásait eltávolították, ám igencsak rossz szájízt hagyhatott sokakban ez az eset.
Mi a különbség az Nvidia Reflex és az AMD Anti-Lag 2 között?
Ha a felhasználók eloszlását nézzük, akkor már nyert az Nvidia Reflex. Ha azonban közelebbről is megismerkedünk az Anti-Lag 2 és Reflex működésével, akkor még jobban kiderülhet, hogy miért lehet jobb opció egy Nvidia kártya vásárlása, ha a kompetitív játék a fő cél. Ebben Battle(non)Sense 2023-as videója siethet a segítségünkre, ahol egy táblázatos formában eresztette egymásnak a két megoldást.
![Nvidia Reflex vs. AMD Anti-Lag 2](https://gamer.hu/wp-content/uploads/2025/02/Screenshot-2023-11-27-215455.jpg)
- Az AMD Anti-Lag 2 csak a friss, RX 7000-es szériát és a 2025 tavaszán érkező RX 9070 szériát támogatja, míg az Nvidia akár 7-8 éves kártyákat is
- Az Nvidia Reflexet a fejlesztők a játékba integrálják, míg az Anti-Lag 2 egy külsős megoldás
- Az Nvidia Reflex használata ennek köszönhetően veszélytelen, míg az Anti-Lag 2 esetében a fenti, Counter-Strike 2 kitiltásos esett papíron bármikor megtörténhet ismét
- Az AMD Anti-Lag 2-t még 2025 elején is csak pár játék támogatja
- Az AMD Anti-Lag egyetlen előnye az, hogy külsős megoldásként papíron bármilyen játékhoz bevethető, ám Nvidia oldalról fejlesztői együttműködésre van szükség
Több tanulságot is levonhatunk az Nvidia Reflex és AMD Anti-Lag 2 kapcsán. Az egyik az, hogy mindkettő megoldás tökéletesen ellátja a dolgát, mérhető előnyökkel járhat a használatuk, így szinte kötelező a bekapcsolásuk. Ez kompetitív versenyeken akár komoly pénzekről is dönthet. A másik tanulság pedig az, hogy jelen pillanatban az Nvidia megoldása jelentősen jobb választás, érthető, hogy miért kerül a gamer gépek jelentős részébe Nvidia kártya. Az AMD előtt azonban mindig ott lehet a fejlődés lehetősége, remélhetőleg élni is fognak majd vele. Az Nvidia további Reflex fejlesztésekkel is készül majd az elkövetkezendő időszakra, azok megjelenése után még nagyobb lehet majd az Nvidia előnye, ám alaposan ki kell majd elemezni és mérni a 2025 tavaszán érkező újdonságokat.
Borító: YT