A Sony ingyenes PlayStation Plus-hosszabbítást ajánl a felhasználóinak, hogy kompenzálja a nemrég bekövetkezett PSN-leállást.
Mint írtuk, a PlayStation Network földbe állt, ráadásul közel 24 órán keresztül elérhetetlen is maradt PS5 és PS4 konzolokon, ami miatt sok fontos szolgáltatás egyáltalán nem működött. Óriási blama ez a Sony számára, és a cég magába is szállt, miután a játékosok tömegesen kezdték el pedzegetni a közösségi oldalakon, hogy az amúgy nem túl olcsó szolgáltatás kimaradásáért illene előállni egy kis ellentételezéssel.
A Sony most megerősítette, hogy valamilyen formában igyekszik is kárpótolni az érintetteket.
A PlayStation hivatalos közleménye szerint minden aktív PlayStation Plus tag automatikusan kap öt nap ingyenes hosszabbítást az előfizetésére. Ez a kedvezmény kizárólag a jelenlegi feliratkozókra vonatkozik, akik valóban kárvallottjai voltak a leállásnak, így akik az outage idején nem rendelkeztek PS Plus tagsággal, nem kapnak automatikus hosszabbítást.
Egész gáláns lépés a Sony részéről
Noha öt plusz nap nem tűnik soknak vagy nagyvonalúnak, azért jegyezzük meg: ez legalább ötszöröse annak az időtartamnak, ameddig a PSN nem működött, szóval korrekt kis ajánlat ez!
Network services have fully recovered from an operational issue. We apologize for the inconvenience and thank the community for their patience. All PlayStation Plus members will automatically receive an additional 5 days of service.
— Ask PlayStation (@AskPlayStation) February 9, 2025
„A hálózati szolgáltatások helyreálltak az üzemeltetési probléma után. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, és köszönjük a közösség türelmét! Minden PlayStation Plus tag automatikusan kap ötnapos szolgáltatáshosszabbítást” – írja közleményben az Ask PlayStation X-fiók.
Bár a Sony ezzel a lépéssel nagyon igyekszik maga mögött tudni az incidenst és annak negatív visszhangját, sok játékos továbbra is kíváncsi lenne rá, hogy pontosan mi történt – és urambocsá’: ha esetleg kibertámadás történt, biztonságban maradtak-e a felhasználói adatok, köztük például a fiókokhoz elmentett bankkártya-információk. A vállalat eddig csak annyit közölt, hogy „üzemeltetési probléma” okozta a PSN leállását, de részletesebb magyarázattal nem állt elő, és bizony a mély hallgatás okkal kelthet aggodalmat a usereikben.