Ez most a legjobb ár-érték arányú gamer egér Magyarországon

Az elmúlt években több szinten is átalakultak a gamer perifiérák. A leglátványosabb fejlődést egyértelműen a Wireless, azaz a vezeték nélküli megoldások hozták el. Míg évekkel ezelőtt a vezeték nélküli kapcsolat egyet jelentett a lassú, megbízhatatlan és akadozó egérmozgással, manapság már egyáltalán nem ez a helyzet. Az első, valóban működőképes technológiát a Logitech hozta el, ám azóta már szinte minden egér, fejhallgató vagy éppen billentyűzet gyártó lefejlesztette a saját megoldását.

2024-re pedig eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag 0.5 milliszekundum alatti késéssel érdemes kalkulálni a vezeték nélküli gamer egereknél. Ez már szinte kimérhetetlen csúszást eredményez a legjobb vezetékes egerekhez viszonyítva is. Korábban igencsak magas felárat kellett kifizetni ezekért a technológiákért, ám egy ideje már ez sem igaz. Rengeteg, kevésbé ismert gyártó egerét is megtalálhatjuk hazánkban. Teljesen érthető, ha valaki nem akar otthagyni 40-50 ezer forintokat, de örülne egy könnyű, remek szenzorral és Wireless kapcsolattal felvértezett gamer perifériának. Szerencsére ez ma már 20 ezer forint alatt is teljesíthető kívánság.

Ez az egyik legjobb ár-érték arányú, vezeték nélküli egér Magyarországon

Húszezer forint alatt megtaláljuk több gyártó termékeit is, ám általában némi hiányosságra érdemes felkészülni. Jó, de kicsit régi szenzor, nagy súly, vagy éppen gyenge anyaghasználat. A VXE Dragonfly R1 azonban egyik specifikációjában sem marad le a 40-50 ezer forintos kategóriától, miközben az árcédula 20 ezer forint alatt tudott maradni. Nézzük is a specifikációkat:

  • PixArt 3395 szenzor, napjaink egyik legjobb érzékelője
  • 51 grammos súly
  • USB, Bluetooth és 2.4 GHz-es, lag-mentes Wireless kapcsolat
  • 40 órát bíró akkumulátor
  • Huano kapcsolók és PTFE talpak
  • Akár 2000 Hz-es polling rate

Jól látható, hogy valóban nem finomkodott a gyártó, legyen szó akár casual, akár kompetitív játékról, az egér nem hagy cserben senkit. Az igazán flagship funkciókról, mint a 4K és 8K polling rate, vagy az ultra könnyű, 40 gramm alatti súlyról le kell mondani, ám az átlagos felhasználók igényeit bőven kielégíti ez az egér.

VXE R1 az Árukeresőn
VXE R1 az Árukeresőn

Hazánkban az elmúlt időszakban 17-19 ezer forint környékére esett le a periféria árcédulája, ennél nehezebb jobb ajánlatot találni itthon, ha valaki 20 ezer forint alatt maradna. Ráadásul a hazai készletnek köszönhetően már 1-2 nap alatt meg is érkezhet vele a futár és az esetleges garanciális ügyintézés is gyorsabb lehet.

>IDE kattintva pillanatok alatt kiderítheted, hogy éppen melyik webáruházban a legolcsóbb az egér.<

FONTOS: A bejegyzésben szereplő akció a megjelenést megelőző napokban, órákban aktív volt, ám a megjelenést követően már akár perceken, órákon belül is megszűnhet. Előfordulhat azonban, hogy csak ideiglenes készlethiányról beszélhetünk, érdemes lehet később is ránézni a termék Árukereső oldalára. 

Borító: Reddit

Betöltés...
Keresés
Keresés