Ismét átalakul a Windows 11 Start menüje, de ennek csak örülhetsz

A Windows 11 már több mint 3 éve velünk van, ám csak valamikor a 2024-es év végén körözte le a korábbi, 10-es rendszert. Emögött több ok is meghúzódik, egyrészt a teljesítménye sem volt még a legjobb, másrészt a gépigény sem a legbarátságosabb. Az elmúlt időszakban azonban az FPS számok is javultak, illetve egyre többen fejlesztették is a számítógépeiket, így minden akadály elhárult a Windows 11 szélesebb körben való elterjedése elől, melyet a statisztikák is igazolnak.

A rendszer fejlesztése azonban az utóbbi hónapokban sem állt le. A Microsoft mérnökei folyamatosan dolgoznak a rendszer felületén, a beépített funkciókon, de bizony néha egy-egy ikonikus alkalmazástól is el kell búcsúznunk. A frissítési modell sem változott, azaz évenként egy nagy csomaggal érdemes kalkulálni, ám havi szinten érkeznek kisebb fejlesztések a rendszerhez. A Windows Insider ág is megmaradt, ahol a kíváncsi felhasználók idő előtt próbálgathatják az újdonságokat, természetesen a visszajelzéseikkel a Microsoft munkáját segítve.

Ismét alakulhat a Windows Start menüje

A Windows 11 Start menüje változtatott a listázás módján
A Windows 11 Start menüje változtatott a listázás módján

A Windows 10 Start menüje még úgy működött, hogy a gépre telepített programokat listázta, néha megfűszerezve a gyakran használt alkalmazásokkal. A Windows 11-ben azonban ez megváltozott, itt egy olyan felület köszönt vissza a felhasználókra, melyben keverednek a manuálisan kitűzött és utoljára használt alkalmazások a dokumentumokkal és a rendszer ajánlásaival. Természetesen most is van lehetőség előhívni az összes alkalmazást, ám ez extra kattintásba kerül és nem ez az alapértelmezett nézet.

A február 9-én megérkezett új Insider verzió azonban egy nem várt újdonságot hozott magával. Minden jel arra utal, hogy a Microsoft egy olyan opción dolgozik, melynek segítségével a korábbi Windows rendszerekben megszokott elrendezés köszönthet majd vissza a felhasználókra. Előfordul, hogy több hónapot is kivár a cég, ám ilyen, kevésbé komplex opciók esetében akár pár hét alatt is átkerülhet éles ágra a fejlesztés. Szintén örömteli, hogy nem egy nézetet akar rákényszeríteni a felhasználókra a cég, hanem a választás lehetőségét adja a kezükbe.

Forrás: X/PCFórum

Betöltés...
Keresés
Keresés