Ezért nem érdemes most kihagynod az új Nvidia drivert

Az Nvidia nem igazán pihen az RTX 50 széria megjelenése óta, már ami az illesztőprogramokat illeti.  Január 30-én jelentkezett először új driverrel a cég, ám nem várt hibajelenségeket is magával hozott ez az ág és a később erre érkező verziók sem úszták meg ezeket. Az Nvidia február 13-án és 21-én és 27-én is kiadott már egy-egy újabb drivert, ám sejthető volt, hogy az igazi hotfixre sem kell sokat várni. Az utóbbi hetek hibajelenségeit szépen javította a cég, melynek gyümölcse végül a mostani illesztőcsomagban ért be. Ez már tartalmazza az összes, közelmúltban felmerült hiba javítását, legyen szó akár RTX 50, akár régebbi kártyákról.  

Az új Nvidia driver minden korábbi javítást is tartalmaz

Játék és hardver támogatás 

  • Ahogy sejteni lehetett, az RTX 5070 megkapta a támogatását, bár jó ideig nem találkozhatunk még a kártyával a boltok polcain. Ezen kívül pedig a Grand Theft Auto V új frissítését, illetve a FragPunk játékot is jobban támogatja ez a verzió, mint a korábbiak.

Kijavított hibák

  • Az Nvidia javította azt a hibát is, mely korábban fekete képernyőt okozott, ha a monitorokat DisplayPorttal kötötted a videokártyára.

Az elmúlt 1-2 hétben kijavított hibák listája:

  • [Adobe Substance 3D Sampler] Mostantól nem kell félni attól, hogy a program használata közben kifagy a gépünk.
  • [Adobe Substance 3D Painter] Mostantól nem találkozhatunk elrontott textúrákkal.
  • [VRay 6] Mostantól a helyes, magasabb pontszámokat mutatja majd a program Blackwell kártyák esetében is.
  • Az Nvidia kijavította egy másik, szintén fekete képernyővel kapcsolatos hibajelenségeket mely gyakorlatilag minden Nvidia kártyát érinthetett.
  • Magas képfrissítés esetén sem kell már különféle hangokkal kapcsolatos problémáktól tartani.
  • Az alkalmazások is helyesen jelennek meg, nem találkozunk több vizuális anomáliával pixeles 2D textúrák esetében.

Jól látható, hogy az Nvidia mérnökei bizony a hibajavításokra helyezték a hangsúlyt az elmúlt egy hónapban, melynek gyümölcse most érhetett be, március elején. Érdemes lehet ennek ellenére pár napot kivárni a frissítéssel, hiszen az elmúlt 2-3 csomag után mindig érkezett egy-egy hotfix csomag is. A drivert >IDE< kattintva töltheted le az Nvidia hivatalos szervereiről.

Betöltés...
Keresés
Keresés