Vízválasztó lehet a 2026-os Call of Duty – Ezt tudni most

A Call of Duty: Black Ops 6 még csak néhány hónapja jelent meg, ám a színfalak mögött már aktívan dolgoznak a következő címeken. Már a Black Ops 6 is egy tudatos, négy éves tervezés része volt. Ennek köszönhető, hogy technikai értelemben nem is teljesen új játékról beszélhetünk. Sokkal inkább egy COD HQ DLC-ként lehetne felfogni a 2024-es címet. A játékmotor egységesítését már korábban megkezdte az Activision, hogy könnyebb legyen menedzselni az újonnan érkező címeket, illetve a Warzone integrációt.

Úgy tűnik azonban, hogy még ilyen keretek között is előfordulhatnak hibák. Elég csak a Warzone és Black Ops 6 Season 3 csúszására gondolnunk, melyet éppen pár órája jelentettek be a fejlesztők. Az is szinte már nyílt titok, hogy a 2025-ös Call of Duty cím még megérkezik a régebbi Xbox és PlayStation konzolokra. Minden jel arra mutat, hogy a jövőre érkező, azaz a 2026-os játék lehet majd az, amely egy újabb korszakot hozhat el a franchise életében. Nézzük is, hogy miről árulkodnak a szivárgások és a fájlok.

A 2026-os Call of Duty sok mindenről dönthet majd

GhostOfHope az elmúlt években megbízhatóan szállította a Call of Duty szivárgásokat, így most sincs okunk arra, hogy kételkedjünk ezekben. Ennek ellenére azonban mindig érdemes lehet kellő óvatossággal kezelni az ilyen jellegű információkat. Az alábbiakra érdemes tehát készülni:

  • A játék a Modern Warfare IV nevet viselheti majd
  • Az Xbox One és PlayStation 4 támogatás megszűnik
  • A régi COD játékokra hasonlító felhasználói felületre készülhetünk
  • A játékmotort is átdolgozzák a fejlesztők
  • Az új Xbox Dev kiteken fejlesztik az újdonságot
  • Ha az áprilisban érkező Verdansk nem váltja be a reményeket, akkor Warzone „3” kliensre nem érdemes számítani

Jól látható tehát, hogy nem csak technikai értelemben lesz vízválasztó a cím, hanem bizony az ingyenes Warzone sorsáról is dönthet majd.

Betöltés...
Keresés
Keresés