Napokon belül megérkezhet a világ legjobb gamer processzora

Az AMD és az Intel merőben más utat választott a gamer processzorait illetően. Az Intel leginkább nyers erőből, elképesztő órajelekkel, magszámmal és fogyasztással szerette volna kiaknázni a programokban és játékokban rejlő potenciált. Az AMD sokáig labdába sem rúgott ezen a színtéren, az első Ryzen generációk nem is voltak annyira népszerűek a hardcore gamerek körében. Aztán a Ryzen 5000 széria és annak egyik fejlesztése feje tetejére állította az iparágat, azóta pedig egyértelműen népszerűbb a vörös óriás.

Ez a fejlesztés pedig nem volt más, mint a 3D V-Cache. A Ryzen 5800X CPU-ra pakolt extra gyorsítótárat nevezte el így a cég. A játékok annyira szeretik ezt az extra Cache-t, hogy még órajel csökkentés mellett is sokkal több FPS-t mérhettek a teszterek a Ryzen 5800X3D-vel, mint az alap változattal. Ehhez pedig igencsak kellemes fogyasztás is társult, így a hűthetőséggel sem voltak bajok. Azóta megérkezett a Ryzen 7 7800X3D és 9800X3D, melyek korunk legjobb gamer processzorai. Úgy tűnik azonban, hogy ez már nem sokáig marad így.

Napokon belül megérkezik a gamer király Ryzen 9 9900X3D és 9950X3D

A Ryzen 7 9800X3D az elődhöz képest még jobb hőmérsékleteket hozott el, hiszen új helyre került a 3D V-Cache. Ezen kívül pedig az Zen 5-ös fejlesztéseknek köszönhetően alkalmazások alatt is erősebb lett az új jövevény, de azért a játékokban is tudta növelni az FPS számot. A 8 mag azonban már elégtelen lehet azok számára, akik nem csak játszanának, hanem komoly számításokat is végeznének a PC-n.

Nos, ezeknek a felhasználóknak sem kell már olyan sokat várnia. Az AMD március 12-én piacra dobja a 12 magos Ryzen 9 9900X3D-t, és a 16 magos 9950X3D-t. Az utóbbi lehet igazán érdekes, hiszen a 9900X 2×6 maggal dolgozik, mely a korábbi tapasztalatok alapján játékok alatt nem túl jó párosítás. A 9950X3D azonban 2×8 magos felállásban végzi a számításokat, így könnyen lehet, hogy a 9800X3D-t nem csak alkalmazások alatt, hanem játékok alatt is megverheti majd a magasabb órajeleknek köszönhetően. A független tesztek érkezésére sem kell már sokat várni, március második hetében remélhetőleg kiderül majd az igazság.

Forrás: Videocardz

Betöltés...
Keresés
Keresés