Az Nvidia és az AMD is bemutatta a soron következő videokártya generációját a 2025-ös CES eseményen. Hamar kiderült azonban, hogy míg az Nvidia márciusig legalább négy kártyát is piacra dob, addig bizony a vörösek inkább kivárnának. Már 2024-ben elhintették, hogy ezúttal bizony nem a flagship kategóriát célozzák meg, hanem a középkategória tetejét. Alapvetően ők is januári megjelenéssel kalkulálták, ám jobbnak látták, ha az RTX 5090 és RTX 5080 erőfitogtatása nem vetül árnyékként a friss, ropogós Radeon modellekre.
Elérkeztünk azonban március elejéhez, így az AMD sem titkolhatja tovább az RX 9070 és RX 9070 XT kártyák valódi erejét. Egy nappal az RTX 5070 megjelenése után mindkét újonc eredményeit közölték a kisebb-nagyobb, független oldalak. Jó szokásunkhoz híven ezúttal is a TechPowerUP tesztjét szemlézzük, hiszen az oldal már hosszú-hosszú ideje szállítja a megbízható, konzisztens teszteket. A két kártyát együtt vizsgáljuk, a diagramokon pedig leolvashatod majd mindkét kártya eredményét. Nézzük is, hogy mit tud a Radeon RX 9070 és Radeon RX 9070 XT felmutatni egy olyan időszakban, amikor az Nvidia sorozatosan hozott rossz döntéseket.
Az AMD RX 9700 és RX 9700 XT nyers specifikációi

- Mindkét kártya az AMD új, RDNA 4 architektúrára épít, mely főképp az AI funkciókban erősödött igazán az elődhöz képest.
- Radeon 9070 Navi 48 GPU-ra épít, az alap órajel pedig 1330 MHz. A memória 2518 MHz-en ketyeg, míg összesen 3584 Shader egységet vonultat fel a kártya.
- A nagyobb testvér szintén a Navi 48 GPU-t kapta meg, ám az alap órajel már 1660 MHz. A memória szintén 2518 MHz-et ketyeg, ám Shader egységekből 4096-ot találunk meg a kártyán.
- Mindkét kártya 16 GB-nyi memóriával lett felvérezve, GDDR6 szabványon
Játékok alatti teljesítmény
Elérkeztünk a legfontosabb szekcióhoz, azaz a játékok alatti teljesítményhez. A TechPowerUP gárdája rengeteg játék alatt tesztelte az AMD két friss modelljét, kezdve a modern single és multiplayer játékokkal, de néhány régebbi kedvenc is felbukkant a címek között.
RX 9070 – 1080p
RX 9070 XT – 1080p
A kártyák alapvetően két eltérő szegmenst töltenek ki, hiába csak 50 dollár az MSRP árkülönbség. Ez már bizony az 1080p-s felbontáson is látszódik. Ahogy sejteni lehetett, az RX 9070 XT nem igazán finomkodik a maga 177 átlag FPS-ével, de az RX 9070 is remek kártya ezen a felbontáson, mely 159 FPS-t sajtolt ki magából.
RX 9070 – 1440p
RX 9070 XT – 1440p
A WQHD/1440p felbontás már egy fokkal jobban megizzasztotta mindkét újoncot, ám egyértelműen leszűrhető, hogy a nagyobb testvér, a Radeon 9700 XT jól érzi magát ezen a felbontáson is. Ezt mutatja az átlag 136 FPS, míg a gyengébb modell átlagosan 120 képkockát renderelt ki másodpercenként a tesztek során.
RX 9070 – 4K
RX 9070 XT – 4K
A Radeon 9700 XT 4K felbontáson is jól működik, 79-es átlag FPS-t mért a TPU gárdája. A kisebb modell itt már érezhetően gyengélkedik, ám még így is a 60 FPS határ felett tudott maradni a maga 69.5 FPS-ével. Néhány beállítás átállításával pedig az igazán izzasztó címek is megüthetik ezt a határt, így a 16 GB memóriából tud majd profitálni a kisebb kártya is.
Az új kártyák vs. régebbi Nvidia/AMD kártyák
Egyelőre csak az RX 9070 XT kapott ilyen összehasonlítást, ám az RX 9070 erejét is remekül belőhetjük az fenti, falbontásos diagramok alapján. A fenti diagramok segítenek elhelyezni a kártyák/kártya erejét, ám ennek ellenére direkt módon is érdemes lehet összehasonlítani házon belül és kívül is. Nézzük is, hogy mit tudnak a konkurens AMD vagy Nvidia kártyák ellen tenni.
RX 9070 XT vs RTX 5070 Ti – A játszott cím dönti el, hogy melyik kártyát érdemes választanunk
RX 9070 XT vs RTX 5070 – Egyértelműen erősebb az AMD újonca
RX 9070 XT vs RX 7900 XT – Magabiztosan győz az újonc
Fogyasztás, hűtési teljesítmény
RX 9070
RX 9070 XT
Azt azért összességében ki lehet jelenteni, hogy az Nvidia kártyák hatékonysága jobb volt az elmúlt években. Az AMD sem ült azonban a babérjain, mely már az RX 7000 kártyák eredményein is olvasható volt. Teljesen kiengedett FPS-el az RX 9070 XT 350 wattot kért magának a tápból, míg a kisebb modell már 250 wattal is megelégedett. Ne feledjük, hogy teljesen kiengedett FPS értékekről beszélhetünk, azaz 60, 120 vagy 144-es korlát esetén jóval barátságosabb értékeket kapunk. Az IDLE és a Multi-Monitor fogyasztás is remek, mely megjelenéskor az RX 7000 széria egyik gyenge pontja volt. A hűtéssel sincsenek nagy gondok, ám érdemes megtekinteni a kinézett modellek saját tesztjeit is, ha kiemelten fontos a zajszint.
Verdikt
Az Nvidia sorozatos baklövései igencsak kellemes talajt biztosítottak az AMD számára márciusban. A másik oldalon nem mehetünk el szó nélkül a PCIe csatlakozók, a tápcsatlakozók kellemetlen hibái, illetve a hibás GPU chipek mellett sem. Emellett pedig korlátozott a raktárkészlet és irreális árcédulák sem segítettek az Nvidia-n. Az AMD RX 9700 XT 150 dollárral az RTX 5070 Ti alá érkezhet, miközben teljesítményben sem sokkal marad el tőle. Ár-értékben így igencsak jó választás lehet, főleg, ha az AMD valóban bőséges raktárkészletet biztosított a boltok számára. Az RX 9700 mindössze 50 dollárral kerül kevesebbe a nagyobb testvérnél, így az ár-érték görbe értelemszerűen rosszabb, érdemes megvárni az első árvágást. Remélhetőleg a későbbi támogatásra sem lesz panasz, az AMD most remekül kihasználta az előtte álló lehetőséget. Mindkét kártya PCIe 5.0 csatlakozóval érkezett, ahogy bizony a legmodernebb DisplayPort vagy éppen HDMI támogatásról sem kell lemondani.
Borítókép: TechPowerUP