A Valve 2003-ban azért hozta létre a Steam klienst, hogy a CS 1.6 játékosokat jobban ki tudja szolgálni, a frissítéseket pedig központi szinten kezelni. Talán akkor még nem is tudták, hogy milyen kikerülhetetlen szereplői lesznek majd az iparágnak. A Valve 2012-ben aztán bemutatta a CS2 elődjét, a Global Offensive nevet viselő játékot. 2013 augusztusában élesedett az a frissítés, mely elhozta a játékba a hivatalos skineket. A Steam rendszerének köszönhetően a játékosok nem csak nyithatják a skineket, de vehetik őket, sőt, egymás között még cserélgethetnek is. Első körben fegyver és kés textúrákkal találkozhattak, ám manapság már egy-egy ügynök vagy épp kesztyű skinen sem lepődünk meg, de a kulcstartó sem számít már kuriózumnak.
A Counter-Strike 2 is erre a már jól bevált receptre épített. Éppen ezért volt az, hogy a CS:GO helyére érkezett, nem pedig különálló játékként. A játékosok ennek köszönhetően megtarthatták a korábbi skinjeiket, így az azok köré épült gazdaság sem omlott össze. Az eladások egy része nem is a Steam felületén történik már, hiszen sok esetben több tízezer dollárt is elkérhetnek egy-egy különleges darabért. A CS2 fejlesztői ezekre szürke zónaként tekintenek, nem bántják addig az oldalakat, amíg megkérdőjelezhető funkciókkal nem bővítik azokat.
Soha nem értek még ennyit a CS2 skinek
‼️‼️ BREAKING NEWS:
After 687 days, Counter-Strike 2’s item economy has broken a new ATH of $4.277 BILLION!!! 💹💹💹
WE ARE SO UNBELIEVEABLY BACK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! https://t.co/LpmwGr12EX pic.twitter.com/H4hWygtnWw
— Pricempire.com (@pricempire) March 6, 2025
A magyar kötődésű Pricempire.com oldala folyamatosan figyeli az összes CS2 skin árának alakulását, nem csak a Steamen, hanem a külsős oldalakon is. Március negyedikén arról számoltak be, hogy mindössze 1%-ra vagyunk attól, hogy a CS2 skinek összértéke meghaladja a korábbi „ATH”-t, azaz az eddigi legmagasabb értéket. Csütörtökön ez már mindössze 0.3% volt, a bejegyzés előtti órákban edig el is érték a skinek ezt az értéket, megdőlt a rekord.A CS2 skinjeinek összértéke jelen pillanatban meghaladja a 4 milliárd 270 millió dollárt, azaz a 1 566 934 400 000 magyar forintot. Ezt még kimondani is nehéz, de ne aggódj, segítünk:
egybillió-ötszázhatvanhatmilliárd-kilencszázharmincnégymillió-négyszázezer jó magyar forint.
A valós érték pedig jóval a fenti szám felett is lehet, hiszen az igazán különleges skineknek egyedi, az átlagnál nagyobb árcédulát álmodnak meg a vevők és az eladók. Remélhetőleg a fenti számok ismeretében már nem meglepő, hogy miért is nem a CS:GO mellé, hanem a helyére érkezett a CS2.