Az Nvidia még 2017-ben, egy április elsejei tréfában lőtte el az AI asszisztens lehetőségét. Természetesen akkor egy ártatlan viccről volt szó, ám 2024-ben már jelezte a cég, hogy valamilyen formában tényleg megérkezik majd a G-Assist a felhasználók gépeire. Nos, úgy tűnik, hogy ez a nap is eljött, hiszen március 25-én a cég egy rövidke videó segítségével bejelentette, hogy letölthető formát öltött a virtuális segéd.
Az Nvidia G-Assist megoldása sokkal inkább tekinthető egy egyszerű chatbotnak, nem kell aggódni, hogy valósággá válik az áprilisi tréfa. Ennek ellenére igazán remek társ lehet a mindennapok során, hiszen sok olyan adathoz is hozzáférhet, melyhez más chatbotok bizony nem. Figyelheti a szöveges bevitelt, a képernyőnket, de az alkalmazások, játékok adataihoz és még a hangunkhoz is hozzáfér majd.

Ezeknek köszönhetően remek segítséget tud adni például a támogatott játékok éppen aktuálisan legjobb fegyvereiről vagy tárgyairól. Szintén segítséget nyújthat abban is, hogyan lehet megszelídíteni egy állatott az éppen játszott címet. A legjobb az egészben pedig az, hogy a beállításainkhoz is hozzáfér az Nvidia alkalmazásnak és illesztőprogramjának köszönhetően. Ennek köszönhetően javaslatokat tud tenni, hogy milyen beállításokat érdemes lejjebb tekerni a több FPS elérése érdekében. Akkor is ránk tud szólni az Nvidia programja, ha például 60 Hz-en járatjuk az amúgy 240 Hz-es monitorunkat.
Az Nvidia AI asszisztens gépigénye
Az Nvidia publikálta a hivatalos gépigényt is, semmi meglepőre nem kell készülni, egyedül a VRAM mennyiség lehet fájó az olcsóbb kártyák tulajdonosainak számára:
Operációs rendszer: | › Windows 10, Windows 11 |
GPU: | › GeForce RTX 30, 40, és 50 szériás asztali GPU legalább 12GB VRAM-mal |
CPU: | › Intel Pentium G Series, Core i3, i5, i7 vagy jobb › AMD FX, Ryzen 3, 5, 7, 9, Threadripper vagy jobb |
Tárhely: | › Asszisztens: 6.5 GB › Hangparancsok: 3 GB |
Driver: | › GeForce 572.83 driver vagy újabb |
Nyelv: | › Angol |
A Project G-Assist az Nvidia App alapértelmezett nyitómenüjében érhető el, ott pedig a Discovery szekcióban találhatod meg. Hamarosan közelebbről is megismerkedünk vele, így az oldal hasábjain a pontos használatról is olvashatsz majd egy bejegyzést.