Teljesen megújul a Minecraft grafikája: ilyen szép lesz a játék

A Minecraft nem is olyan rég felbukkant már az oldal hasábjain, hiszen nemsokára egy különleges kollaboráció részese lesz. A játék története 2009-ban indult útjára, amikor Markus ‘Notch’ Persson kiadta az első változatot. A játék hamar népszerű lett a gamer közösség körében, hiszen elképesztő szabadságot adott a játékosok kezébe. Sokan a virtuális LEGO-záshoz hasonlították a játékot, holott az építés és a rombolás csak egy apró szelete volt a teljesen nyílt világnak. 2014-ben aztán felvásárolta a Microsoft a fejlesztőcéget, azóta pedig folyamatosan frissül, bővül a játék.

Jelen pillanatban két fő verzióját különböztethetjük meg. A Java Edition, mely az eredeti változat alapjaira épül csak PC-n futtatható, ám cserébe teljesen szétmodolható, emiatt továbbra is ehhez húz a régi játékosbázis nagy része. Aztán azóta megérkezett a Bedrock Edition is, mely már konzolra és a mobilra is elérhető. Az esetek nagy részében jobb teljesítményt nyújt, mint a „régi” változat, ám a testreszabást illetően erős limittel találkozhatnak a játékosok. A két verzió nem kompatibilis egymással, de a játékmenet és a beépített funkciók teljesen megegyeznek. Úgy tűnik, hogy a Bedrock változat most nagy vizuális ugrás előtt áll.

Hosszú évek után teljesen megújul a Minecraft grafikája

A Minecraft fejlesztői az elmúlt napokban jelentették be a Vibrant Visuals nevet viselő grafikai frissítést. Első körben a Bedrock változat kapja meg a felújítást. A játékon dolgozó programozók nem titkolt módon merítettek ihletett már létező modokból, ám immáron teljesen a játék részeként valósulhat a grafikai fejlődés. Irányított megvilágítás, teljesen átdolgozott köd, sokkal élethűbb textúrák és megannyi fejlesztés várja majd a játékosokat. Az árnyékok a mozgó nappal együtt vándorolnak, a víz visszatükrözi a környezetet, a felhők pedig szinte végtelennek tűnnek a frissítést követően.

A Vibrant Visuals nevet viselő frissítés több ezer egyedi és elemet hoz el, miközben megőrzi a Minecraft egyediségét is. A fenti videóban ebből kapunk egy kis ízelítőt is, még laikus szemmel is látható, hogy mekkora ugrása is készül a játék. A béta teszt hamarosan már el is kezdődhet, a fejlesztők ennek majd egy külön bejegyzést szentelnek a későbbiekben.

Betöltés...
Keresés
Keresés